Pesti Srácok

Kiálltak Jurák Kata mellett a jobboldali újságírók – "Imádkozzunk, a sátán gyilkos üzemmódba kapcsolt"

null

Több közéleti szereplő, jobboldali újságíró, televíziós szakember, neves publicista is kiállt kolléganőnk, Jurák Kata mellett, akire a balliberális média gyűlöletcunamit árasztott egy közösségi oldalára írt bejegyzés miatt. Nem maradhatott ki az indulatkeltésből Jakab Péter és Bősz Anett sem: a két ellenzéki politikus egészen odáig acsarkodott, míg a kommentelők kolléganőnk gyermekeit sem kímélve pocskondiázták őt. Minderről a Sajtóklubban Gajdics Ottó vezetésével Bencsik András, Bencsik Gábor és Néző László is részletesen beszélt.

A jobboldali, nemzeti érzelmű, keresztény, polgári közösség azonban szintén nem hagyta szó nélkül a minősíthetetlen támadást. Jeszenszky Zsolt a Pesti TV-ben tette helyre a liberálisokat és indokolta meg, miért ad igazat kolléganőnknek, majd Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője biztosította portálunk támogatásáról. A Mandinernek adott interjúban úgy fogalmazott: "amit láttunk, az a baloldali gyűlöletkeltés tipikus példája". A karaktergyilkossági kísérletet nem hagyta szó nélkül többek mellett Bayer Zsolt, Bencsik András, Bencsik Gábor, Gajdics Ottó, Néző László, Szentesi Zöldi László, Pilhál György, Pilhál Tamás, Velkovics Vilmos, Bohár Dániel, Vésey Kovács László, Ábrahám Róbert, Trombitás Kristóf, Kovács András, a 888.hu szerkesztősége, a Mindenszo.hu, a Hír TV munkatársai sem.

PestiSracok facebook image

A Magyar Nemzetben Pilhál György publicisztikája mellett Kiss Gergelyis felemelte hangját az értelmetlen gyűlölködés miatt, aminek köszönhetően Jurák Kata gyermekeit is nyíltan megfenyegették: volt, aki lánya megerőszakolását is belengette. Ez viszont már olyan minősíthetetlen cselekedet, ami mellett mégsem mehetünk el szó nélkül. Kiss Gergely a Magyar Nemzetben az "Imádkozzunk, a sátán gyilkos üzemmódba kapcsolt" írásában úgy fogalmaz:

A Hír TV Sajtóklub című műsorában Gajdics Ottó vezetésével Bencsik András, Bencsik Gábor és Néző László üzent a Pesti TV lapszerkesztőjének, a Karc FM műsorvezetőjének: "Veled vagyunk, Kata!", majd kivesézték mindazt a lejárató kampányt, ami az újságírónő ellen irányult.

A kolléganőnk melletti kiállásukról szóló, szerkesztőségünkhöz eljuttatott és/vagy a közösségi oldalakon megosztott bejegyzések pedig arról tanúskodnak, hogy a nemzeti oldal ismét egységes erőként képes megvédeni közösségük egyik tagját. Köszönet érte!

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.