Nehogy már belenézz a szemembe!
Miért van az, hogy viszolygok a napszemüvegtől? Miért van, hogy viszolygok a napszemüvegesektől? Miért van az, hogy viszolygok olyan emberrel társalogni, akinek orrán ott van a napszemüveg? Hát azért, mert ő lát engem, én meg nem látom őt, vagyis nem látom a szemét. Tudják, milyen az, amikor valaki sunyít, amikor komolyan akarunk vele beszélni, de nem lehet, mert nem néz a szemedbe – az olyan, mintha meg se hallgatná, amit mondasz neki –, és nincs lelke. Emlékszel, amikor anyád, apád egy súlyos leteremtés közben azt mondta: nézz a szemembe! És akkor itt van ez a három figura, akik el akarják adni politikai árujukat. Pedig a vásárban a rafkós lókupec is mélyen a szemedbe néz, hogy rád sózza a vak lovat, miközben azt magyarázza, az olyan bátor, mint a Pegazus. De ezeknek még a szemükbe se lehet nézni (bár Cseh Katalin valamiért oldalra fordítja a fejét) – ráadásul a pofánkba röhögnek. Mert nagy a buli.
