Pesti Srácok

Dobrev Klára vezeti az ellenzéki flúgos futamot, Karácsony esküszik, hogy nem esküszik

Dobrev Klára vezeti az ellenzéki flúgos futamot, Karácsony esküszik, hogy nem esküszik
Karácsony Gergely közös ellenzéki főpolgármester-jelölt és Dobrev Klára, az Európai Parlament alelnöke (DK) a Vegyük vissza Budapestet! NER-telenítés címmel a Karmelita kolostor előtt tartott sajtótájékoztatón 2019. október 10-én. MTI/Kovács Tamás

Félidőhöz érkezett az ellenzéki előválasztás, a Gyurcsány-show pedig a leglaposabb brazil szappanoperák fordulataihoz mérhető meglepetéseket hoz: a Bábmester felesége vezeti a baloldal flúgos futamát, Karácsony pedig még mindig elhiszi, hogy valójában ő a főszereplője a műsornak. A féltávhoz közeledve aztán az is kiderült, hogy a jó műsorhoz sok pénz kell, az előválasztásnak nevezett valamihez meg még több, azt azonban azóta sem tudni, hogy a cechet ki fogja állni, sejtjük ugyanakkor, hogy lesz még pénz a választásosdira a „kivéreztetett” baloldali önkormányzatoknál. Kár a sok pénzért, ha már úgyis látni az előre sejtett végkifejletet, amelyen az sem változtat, hogy Karácsony lélekben már megint miniszterelnöknek hiszi magát, pedig annyira felkészült a magyar néplélek megnyerésére, hogy még arra is megesküdött a főpolgármester, hogy nem esküszik fel beiktatásakor az Alaptörvényre. Máris kalapos királynak képzeli magát a biciklis főpolgármester.

Furcsa módon épp a Bábmesterné áll a legjobban az elő-előválasztáson, keddi hír, hogy Dobrev Klára erődemonstrációt tartott az Országos Előválasztási Bizottságnál azzal, hogy leadta a szükséges húszezer ajánlóív háromszorosát az ellenőrző testületnek, majd bejelentette az ajánlások gyűjtésének határidejéig tovább gyűjti az íveket. Persze ezzel ő is leosztotta az ívet a többieknek, akik közül – megint – Karácsony mondta a legnagyobbat: már a múlt hétfőn bejelentette, hogy megvan a szükséges számú ajánlása, hogy miniszterelnöknek hihesse magát, de egy hét alatt sem sikerült ezeket leadnia valamilyen érthetetlen okból. A többiek vélhetően nála is rosszabb helyzetben vannak, Jakab Péter például úgy nyilatkozott:

Teljesen érthető hozzáállás ez az ország első számú krumpli TikTokkerétől, aki eddig nem habozott még az ebédjét is megosztani választóival. Az ajánlóívekre vélhetően kevésbé büszke a pártelnök, mint méltán hírhedt – és véletlenül sem híres – paprikás krumplijára, pedig sok büszkélkedni valója annak kapcsán sem volt. Minden mást azonban vígan posztolgat Jakab, amíg szembe nem jön vele az internet. Egyik keddi posztja alá, amelyben választói támogatását kéri, kommentelt egykori párttársa, Varga-Damm Andrea is, aki azt kérte számon, hogy Jakab Péternek egy önálló ötlete sincs. Valószínűleg ez is közrejátszik abban, hogy a Jobbik „nem akar beszállni a számháborúba”.

PestiSracok facebook image
Lyuly, ez kínos, ha már az ex-párttársak is így látják. Fotó: Facebook

A Momentum az előválasztás kezdete óta folyamatosan veszít jelentőségéből, az ajánlóívek kapcsán is csak annyit sikerült kommunikálniuk, hogy a Nolimpia kampánynál is aláírásokat gyűjtöttek, és az akkor bejött, ezért majd most is jól fognak szerepelni. Talán.

Nem baj, hogy értelmetlen, legalább drága is

Persze nem a győzelem, hanem a részvétel is fontos, na meg az, hogy ha sok értelme nincs is a cirkusznak, legalább jó sokba kerül. A legvisszafogottabb becslések szerint is egymilliárd forintnál húzzák meg az alsó határt, de még a negyedét is abszurd elszórni egy olyan kampányra, amelynek a forgatókönyve rég meg van írva, amint pedig azt fent már megjegyeztük, zökkenőmentesen teljesül a Bábmester terve. Mindenesetre azt már tudjuk egy, a baloldali média által meg nem nevezett pártvezetőtől, hogy a szivárványkoalíció belső cicaharcának árával kapcsolatban

Persze ennek az összegnek a kifizetése nem jelent problémát az elnyomott, ellehetetlenített ellenzéknek, sőt, Karácsonynak még külön országos plakátkampányra is telik. Miközben Karácsony arról beszél, hogy a fővárost már csődbe is vitte.

Karácsony megesküdött, hogy nem tesz esküt

Az alaptörvényre legalábbis nem fog felesküdni. Liberáliséknál persze láttunk már ilyet, ki ne emlékezne, hogy Kamala Harris például nem tette a kezét a Bibliára beiktatásakor, de talán ennél is eklatánsabb példa a „kalapos király” II. József, aki nem akarta lekötni magát a magyar királysággal járó kötelezettségekkel, csak annak hasznait kívánta élvezni, ezért „kihagyta” a koronázást. Valami hasonló a helyzet Karácsonynál is, csak kicsiben: a főpolgármesterként már megégette magát, úgy tűnik nem kockáztatja meg, hogy esetleges győzelme esetén újra elkövesse azt a hibát, hogy kötelezettségekkel kösse meg saját kezét. És ugyebár azt is tudjuk, hogy a baloldal rendszeresen arról ábrándozik, hogy „felfüggessze a jogállamot”, ha esetleg nyerne jövőre. Miért lógna ki épp Karácsony a nagy elszámoltatók köréből?

Fotó:MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.