Pesti Srácok

Ferenc testvér útja a kiteljesedéshez – Balatoni telkekről és az újgazdagok mértéktelenségéről versel Gyurcsány a zabrált luxusvillából

null

Úgy tűnik, hosszúra nyúlt egy nehéz este a Szemlőhegyi úton, terméketlennek azonban semmiképpen sem nevezhetjük a Vízivó Ember fáradozásait. Ferenc testvér ugyanis komoly spirituális utazáson vett, vesz részt a kiteljesedés felé: a politikusból matematikus lett, aztán önjelölt prédikátor, most pedig botcsinálta költővé avanzsált. A hexameteres kígyók kígyózásából pedig kiolvashatjuk, hogy a szemlőhegyi villa ura milyen mélyen megveti a világi javakat, amelyekkel ő maga természetesen sosem élt.

Erkölcsről és pénzről prédikált Ferenc testvér legújabb bejegyzésében, amely egyébként történelmi jelentőségű is lehet: ezzel hivatalosan is elszakadt a Gyurcsányt a valóság talajához kötő utolsó cérnaszál. A bukott miniszterelnök ugyanis a baloldal morális felsőbbrendűségéről verselt közösségi oldalán kifejtve, az országot 8+4 éven keresztül fosztogató baloldal hatalomra kerülése az ország utolsó reménysége– vélhetően az államcsődre.

Különösen ironikus, hogy az a Gyurcsány Ferenc ír az újgazdagok mértéktelenségéről, aki maga is egy érdemtelenül, mások kisemmizésével szerzett villában tengeti a napjait. Nem is beszélve a balatoni telkeken való lamentációról, amely a baloldal állandó vesszőparipája. A valóság az, hogy a Balaton partját éppen a Gyurcsány-kormány árusította ki aprópénzért, külföldi befektetőknek, akik aztán hagyták tönkremenni az értékes területeket. Persze saját magának is kanyarított egy szeletet a Balatonból, hiszen bár a miniszterelnök feledi, mi még emlékszünk a balatonöszödi pártvilla körüli botrányra, amikor 2003-ban kiderült, hogy Gyurcsány szinte ingyen jutott hozzá a balatoni villához, a budapesti Képviselői Klub pedig az állam százmillió forintos beruházása után mindössze tizenegymillió forintért került a miniszter volt cégének tulajdonába.

A bejegyzés egyébként követői oldalán is legalább vegyes fogadtatást kapott. Bár néhányan valóban látni vélik a Gyurcsány által felvázolt párhuzamos valóságot, és hiszik, hogy a transzparenciát és anyagi fellendülést majd a Gyurcsány-csapat hozza el, többeknek szemet szúrt, Ferenc testvér szolid jakabizmusa, nevezetesen, hogy egy több százmilliós, lopott villából osztja az észt újgazdag mértéktelenségről.

PestiSracok facebook image

– írta velős összefoglalóként az egyik kommentelő.

Forrás: Facebook; Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.