Pesti Srácok

Karácsony Gergely szerint nem ő tehet a közlekedési káoszról, hanem az autósok

Karácsony Gergely szerint nem ő tehet a közlekedési káoszról, hanem az autósok

Úgy tűnik, tényleg sikeres volt Deák Dániel politikai elemző „tréningje” Karácsony Gergellyel kapcsolatban, aki mára odáig fejlődött, hogy nemcsak képes felkelni időben és zakót húzni, hanem főpolgármesterként ma már Budapest dolgaival is foglalkozott, ugyanis egy prezentációt tartott csütörtökön természetes lelőhelyén, a közösségi oldalán arról, hogy különböző beruházások miatt valóban van dugó a fővárosban, de állítólag sokaknak fel sem tűnik, hogy most több lenne, mint régen. Azt is megtudtuk, hogy alapvetően sok az autó, ezért megy az araszolás, továbbá nagy feladat előtt állnak, hiszen az embereket vissza kell szoktatni arra, hogy használják a tömegközlekedést. Karácsonynak egyébként olyan jól sikerült az ébredés, hogy kicsit kampányolt is, hiszen bejelentette, hogy egyik régi ígéretét, amely szerint a tizennégy éven aluliaknak ingyenessé teszik a tömegközlekedést, szeptember elsején a Fővárosi Közgyűlés elé viszi.

Karácsony Gergely lelkiismerete úgy tűnik, végre megszólalt, és csütörtökön azzal a csodás gondolattal kelt, hogy megszólal a Budapestet érintő témákban. A sajtótájékoztatónak álcázott diavetítésén többek között szó volt arról, hogy a hármas metró felújítása egy nagy projekt, amit az előző városvezetés indított el, de igyekeznek gyorsan lezárni. A Lánchíd is egy ilyen örökség, amit nem lehetett tovább halasztani, az egyik, igazán nagy káoszt okozó Blaha Lujza térrel kapcsolatban pedig megtudtuk, hogy egy közel 3,5 milliárd forintos projekt, amivel nem lehetett várni, hiszen akkor nem lehetett volna lehívni a forrásokat. A pesti alsó rakpart pedig egy szintén régi ügy és közben egy víziközmű-felújítás is zajlik, majd hozzátette, hogy ezek mind olyan beruházások, amelyek állami vagy EU-s forrásból valósulnak meg. Ezt követően a főpolgármester azzal nyugtatta a hallgatóságot, hogy

Arra, hogy miért kellett mindegyik felújítást egyszerre elindítani és miért nem használta ki a pandémiát, amikor kevesen jártak a városban, nem tért ki.

PestiSracok facebook image

Nincs autósüldözés, de mindenkinek jobb, ha tömegközlekedésre vált

Karácsony Gergely kitért az autósokra, akiknek a száma szerinte 2019 óta hatalmasat ugrott, és az a tervük, hogy az embereket visszaszoktassák a tömegközlekedésre, ami a pandémia alatt nagyon visszaszorult és a bevétel is csökkent. Karácsony Gergely továbbá azt is megállapította, hogy a járvány szempontjából a közösségi közlekedés a hiedelmekkel ellentétben nem veszélyes. A főpolgármester okosan azt is megjegyezte, hogy az emberek természetesen nem szeretik a forgalmi dugókat, ugyanakkor vannak olyanok, akik nem érzékelik, hogy most sokkal rosszabb lenne a helyzet. Karácsony szerint a gomba módra szaporodó, kihasználatlan kerékpársávok nem generálnak dugókat, de az autósok igen, mert az agglomerációból is kocsival járnak be Budapestre. A főpolgármester azt nem fejtette ki, hogy ugyan miért hajtana végig a Nagykörúton az összes, az agglomerációból érkező autós, ez valószínűleg nem fért már bele hosszas, unalmas, végig általánosságokat pufogtató diavetítésbe. Mivel a biciklisávok csak nagyon kevés ember érdekeit szolgálják, ezért maradnak a helyükön – ismertette a főváros bölcs vezetésének döntését Karácsony Gergely.

Ismét ingyenes lesz a gyermekek utazása

Mivel közeledik a kampány, újra előkerült a tizennégy éven aluliak ingyenes utazása a tömegközlekedéssel, amit korábban, ígéretével ellentétben nem valósított meg. Karácsony most a közgyűlés elé visz a kérdést szeptember elsején, miután rájött, hogy idén ősszel ismét lesz tanévkezdés. A rendkívülinek meghirdetett sajtótájékoztató több mint húsz perces előadásából annyit lehetett bizonyosan megtudni, hogy Karácsony Gergely nem tehet semmiről, mivel ő a korábbi városvezetés áldozata.

Forrás/fotó: Facebook

Ajánljuk még

Egy provokátor belef*sott Magyar Péter nadrágjába? (videó)

Ps TV 2024 június 26.
Amikor azt hinné az ember, hogy naprakész lehet Magyar Péter ámokfutásával kapcsolatban, a mester lapot húz a 21-re. Egészen elképesztő, hogy politikus politikai tevékenység nélkül ilyen szinten a figyelem középpontjába tud kerülni, és még ezt is elnézik neki a hívei. Az sem zavarja őket, hogy Magyar Péter, a belpesti messiás a fojtófogásban lett kivezetve egy buliból. Ha azt mondja, hogy (ez is) a Fidesz műve, elhiszik neki… mert el akarják hinni. Közben pedig fennhangon üvöltik, hogy a Fidesz csak "sorosozik"... De Magyar Péter mellett szó volt még a fociról, a szőrös csajokról és a XII. kerületi turulról, amit az új polgármester a megválasztását követően azonnal el akar vitetni.

Magyar Péter láttán még a Duna is irányt változtatott (videó)

Ps TV 2024 szeptember 22.
Árad a Duna. Mielőtt még valaki félreértené, a válasz nem, ez nem egy újabb péniszirigységgel küzdő politikus jelmondata, hanem a rögvalóság. Az árvíz elleni védekezés komoly összefogást igényel, így most a legtöbben a gátakon pakolják a homokzsákokat. Munka közben persze akad idő néhány tökéletesen beállított, profi fotóra is, amelyek nyilván csak azért születtek, hogy önkénteskedésre ösztönözzék a még nem önkénteskedő embereket. Elfogadjuk. Ez egy ilyen világ. Megértjük, ha készül néhány kép, de a 452 kép/óra egy picit talán már túlzás. Piros pont annak, aki kitalálja, ki készítette a legtöbb "digitális tartalmat" a gátakon folyó munkálatokról. Bizonyára nem Magyar Péter az. Kacsintás, kacsintás.

Németh Balázs: beárazza majd a választás, mit érnek a like-ok! – Morál Hal Melindával

Ps TV 2025 június 1.
Változik a politikai kommunikáció, mit nyújt a Fidesz egy fiatal számára, szavazatra lehet-e váltani a like-okat! A 26’-os szavazás természetéről, online felületekről és arról beszélgetünk Németh Balázzsal, a Fidesz frakció szóvívőjével, hogy konzervatív oldal képes-e az érzelmekig hatolni. A választáson túl szóba kerülnek az életmód kérdések és mit tehetnek azért a kormánypártok, hogy egészségesebbek legyünk.