Pesti Srácok

Pesti galeri – Csődközeli állapotban van a főváros, de a kitartottak álomfizetéseire azért futja (Videó!)

null

Kitől idézek – tette fel a kérdést a Pesti galeriben Szarvas Szilveszter, aki aztán fel is olvasott egy nyilatkozatot, miszerint „szeptember 4-re minden működésre fordítható állampapírunk és készpénzünk elfogy, onnantól hitelkeretből működik a város”. Naná, hogy Karácsony Gergelyékről van szó, Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes mondta mindezt – folytatta a műsorvezető. A Pesti galeri tagjai, Szabó Gergő, Dezse Balázs, Bokor Gábor és Szalai Szilárd a műsorban azt is megbeszélték, hogy a budapesti csőd azért is vállalhatatlan, mert Karácsony Gergely száz milliárdos többlettel vették át a budapesti kasszakulcsot, tehát KariGeriék ennyit tapsoltak el alig két év alatt, miközben Kálmán Olga havi bruttó egymilliós fizetést visz haza, nem is beszélve a többiekről és az ötven tanácsadóról. Közben a DK pártlapja is kőkeményen nekiment Karácsonynak, a Nyugati Fény nevű szektablog ugyanis leszartengerezte Budapestet, határozatlan politikusnak nevezte Karácsonyt, a fővárost pedig húgy- szar- és piaszagú végbélnyílásnak.

– mondta Dezse Balázs a balos főváros vezetésének herdálásával és Budapest állapotával kapcsolatban. Dezse szerint egyébként nem biztos, hogy ezeket a milliárdokat mind eltapsolták Karácsonyék; valószínűbb, hogy majd a kampányra költik. Szarvas Szilveszter ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet, hogy ugyan a főváros csődközeli állapotot hirdetett szeptemberre, de közben Jámbor András, aki a Mérce.hu volt főszerkesztője, most a főváros embereként havi bruttó hatszázezer forintot visz haza, a jól ismert volt tévés, Kálmán Olga pedig bruttó egymillióért igazolt a fővároshoz. Közben pedig Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes azt mondta, hogy a fizetéseket mindenképp megoldják. Szabó Gergő arra világított rá, hogy olyan emberek keresnek több százezer forintot, akiknek a nevét nem is tudjuk, de valamilyen tanácsadók, bár elnézve, hogy milyen tanácsokat adtak, felvetődik a kérdés, hogy megérdemelték-e.

Forrás: Pesti TV

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.