Pesti Srácok

Boomerlázadás – A „honfoglalás” egy gyilkos szó

A Boomerlázadásban Mészáros Nóra és Stefka István vendége Grandpierre Attila csillagász, író, zenész volt, aki a műsor során kifejtette, hogy miért volt fontos édesapjának és neki is, hogy a magyarok őstörténetét kutassa és terjessze. Beavatta a nézőket, hogy miért gyilkos szavak a „honfoglalás”, a „kalandozások”, és hogy mi az oka annak, hogy a finnugor nyelvcsalád részeként hirdetik a magyar nyelvet. Kiderült, hogy a magyar krónikák mindegyike a „hazajövetel” és a „visszajövetel” szót használja a „honfoglalás” helyett, szó sincs tehát erőszakos területelvételről. A csillagász véleménye szerint felháborító, ha egy népnek a nemzeti önérzetébe belegázolnak. Szerinte ez az emberi együttérzésnek és a tudománynak is ellentmond.

A hétfői Boomerlázadás első kérdéseként Stefka István azt kérdezte Grandpierre Attilától, honnan jöttünk, mi magyarok és hová tartunk.

– kezdte válaszát Grandpierre Attila, majd folytatta:

PestiSracok facebook image

A Pesti TV programigazgató-helyettese közbevetésére, miszerint a hivatalos történelem tudományunkban ekkor az avarokról beszélnek, a csillagász úgy folytatta:

A műsorvezető kérdésére, hogy az ősgesztákat hogyan és kik találták meg, az író így válaszolt:

Grandpierre Attila elmagyarázta, hogy miképpen történt a valóság elhallgatása:

A csillagász azt is kifejtette:

A továbbiakban kiderült az is, hogy Grandpierre Attila édesapja volt az egyetlen, aki nemet mondott a hamisításra. Stefka István ezek után azt kérdezte, hogy ezek szerint semmi sem igaz-e, ami a honfoglalással kapcsolatos a történelmünkben.

– kérdezte.

– válaszolt Grandpierre Attila. Mészáros Nóra kérdésére válaszolva elmondta, mikor és hogyan kerültek a magyarok a Kárpát-medencébe.

– reagált a csillagász. A műsor további részében szó esett arról is, hogy valóban a finnugor nyelvcsalád része-e a magyar nyelv. Ezt saját könyvében, Az ősi Magyarország című könyvéhez Grandpierre Attila részletesen kivizsgálta, kutatta, és a forrásokat is megjelölte hozzá. Úgy fogalmazott:

A műsor végéhez közeledve Stefka István arról érdeklődött, hogy vajon átírják-e az ellenségeink a történelmünket.

– összegzett Grandpierre Attila.

A teljes adás visszanézhető a Pesti TV oldalán!

Forrás: Pesti TV

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.