Pesti Srácok

Újra brillírozott a magyar külügy, itt vannak a részletek!

Újra brillírozott a magyar külügy, itt vannak a részletek!

Egyrészről új világgazdasági korszak elején állunk, másrészről Európának súlyos biztonsági kihívásokkal kell szembenéznie – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a szlovéniai Celjében, a két kormány együttes ülése után.

Európa több irányból migrációs támadás alatt áll, és tökéletesen képtelennek mutatkozik arra, hogy az Európai Uniót a Nyugat-Balkán felé bővítse – emelte ki a tárcavezető, hozzátéve: az a tény, hogy most együttes ülést tudott tartani a két kormány, világosan mutatja, hogy minden idők legjobb kapcsolata és legjobb együttműködése van jelenleg Szlovénia és Magyarország között. A migrációról szólva Szijjártó Péter kijelentette, hogy gyakorlatilag a 2015-ös hibákat követik el újra.

– mondta. Úgy vélte: az afganisztáni kudarc komoly migrációs nyomást fog elindítani. Már most négymillió belső menekült él Afganisztánban. A migráció pedig nemcsak a szokásos biztonsági és kulturális kockázatot hozná magával, hanem súlyos egészségügyi kockázata is van – húzta alá a tárcavezető, hozzátéve: egy újabb migrációs hullám a világjárvány terjedését is felgyorsítja.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá. Elmondta: lebonyolítottak egy sikeres projektet Kenyában, és most abban állapodtak meg, hogy öt afrikai országban hajtanak végre közös fejlesztési projekteket: kórházakat szerelnek fel, vízgazdálkodást fejlesztenek, iskolákat újítanak fel annak érdekében, hogy a nehéz helyzetben lévő emberek élethelyzetén javítsanak, hogy helyben tudjanak maradni, ne migránsként kopogtassanak az EU külső határán. Szijjártó Péter kijelentette, hogy egyetértettek az EU bővítésének fontosságában, illetve, hogy a magyar kormány részéről nagyrabecsülésükről biztosították az EU soros elnökségét betöltő Szlovéniát, amely minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a nyugat-balkáni irányú bővítés végre megindulhasson.

– szögezte le a miniszter. Az energiabiztonságról szólva arról tájékoztatott: a villamosenergia-hálózat összekötéséhez szükséges vezetékeket az ezért felelős magyar cég októberre szállítja le a szlovén-magyar határra, így a jövő év tavaszától a két ország közötti villamosenergia-összeköttetésen már tudnak áramot forgalmazni. Elmondta továbbá, hogy az OTP Csoport, illetve a Mol Nyrt. a vállalatfelvásárlások nyomán tovább erősítette pozícióját Szlovéniában. Az OTP 30 százalékos piaci részesedésével a legerősebb bank lesz az országban, a Mol pedig 173 benzinkutat fog működtetni Szlovéniában, és a piac második számú szereplőjévé válik.

– fogalmazott. Végezetül leszögezte: számunkra fontos Szlovénia biztonsága, ezért Magyarország, a magyar légierő a jövőben is ellátja a légtérrendészeti, légtérvédelmi feladatokat az olasz légierővel közösen. A sajtótájékoztató előtt megállapodást írtak alá a humanitárius és nemzetközi fejlesztési együttműködésről, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a szlovén kisvállalkozói kamara együttműködéséről, a szlovén Pipistrel és a magyar Genevation cégek közötti technológiai transzferről. Emellett a magyar és a szlovén miniszterelnök szándéknyilatkozatot írt alá a tervezett Közös Alapról.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Ajánljuk még

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Közel 4 milliárdot kaszált a balos önkormányzatoktól és a BKM-től a fenyvesi üdülőügyletben megbukó cég, amelyik Trippon házát is felújította

Exkluzív 2024 június 3.
A BKM - vagyis a fővárosi önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő közműszolgáltató holding és elődje, a Főtáv Zrt. több közbeszerzésében mindkét kivitelező cég indult azok közül, amelyekről korábbi cikkünkben megírtuk, úgy újították fel a balatonfenyvesi FŐTÁV üdülőt, hogy több szereplőből álló cégláncolaton folyatták végig a pénzt, majd a kivitelezést ténylegesen elvégző kisvállalkozást nem fizették ki. A Szin-Ker Kft. 2006 óta hasít a közbeszerzéseken, a fenyvesi projektben maga alá alvállalkozóként bevont Norton Vision Kft még kezdő ezen a terepen. A fókuszunkba került cégek rendre indultak el ugyanazokon a fővárosi közműcégek által kiírt tendereken, ezeket egy kivételével a Szin-Ker nyerte. Tényfeltáró riportsorozatunk mostani részében bemutatjuk, hogy a Szin-Ker jóval több mint Mártha Imréék kedvenc építőipari cége. 2019 óta a BKM-től és baloldali vezetésű fővárosi önkormányzatoktól közel milliárd forintot kaszáltak a közbeszerzéseken. Ez idő alatt a nettó árbevételük elérte a 10 milliárd forintot, amiből most kapaszkodjanak meg, addig sakkoztak, míg 50 millió forint adózási kötelezettség sem keletkezett. Itt érdemes felidézni, hogy éppen a minap derült ki egy másik építőipari cég vezetőjének nyomozóhatóság előtt tett vallomásából, hogy Újpesten például a SZIN-KER Kft-nek azért cserébe, hogy több száz millió forint értékben munkát kapjon, ingyen fel kellett újítani Trippon Norbert házát. Ezt úgy oldották meg, hogy egy másik cégtől teljesítés nélküli fiktív számlákat kértek - ezzel fedték le a körübelül 200 millió forint értékű családi ház átépítési munkáit.