Pesti Srácok

"2022-ben az utolsó harcot vívjuk meg a fény és a sötétség között" - Nézze vissza Wittner Mária meglepetés-interjúját!

"2022-ben az utolsó harcot vívjuk meg a fény és a sötétség között" - Nézze vissza Wittner Mária meglepetés-interjúját!

Ha azt akarjuk, hogy megmaradjon a hazánk, mindenkinek talpra kell állnia - mondta Wittner Mária Huth Gergellyel beszélgetve abban a születésnapi interjúban, amelyet a Magyar Patrióták szerenádja szakított meg. A nemzeti ügyek iránt elkötelezett fiatalok 56-os pesti srácokat idéző hagyományőrző öltözetben, Csepel teherautón érkeztek meglepetésszerűen a halálra ítélt, majd csak 1970-ben szabadon engedett szabadságharcos ikon házához. Az interjúban az ismét hatalomra vágyó kommunistákról és 2006 őszéről is megkérdeztük Wittner Máriát, és felidéztük azt is, hogy 2006. szeptember 23-án, a terrorfenyegetéssel ellehetetlenített Fidesz-nagygyűlés helyett ő volt az, aki Makovecz Imrével és Tőkés Lászlóval tömegtüntetést szervezett Gyurcsány Ferenc lemondásáért. A forradalmár kifejti véleményét Nagy Imre bíróság előtti beszédéről és arról, hogy a volt miniszterelnököt nem a szovjetek, hanem Kádár küldte a halálba. A 22 perces kisfilmet júniusban a Pesti TV vetítette, a PestiSrácok.hu a beszélgetés közreadásával tiszteleg a Magyarország szabadságáért és függetlenségéért fegyvert ragadó forradalmárok előtt.

Készítette: Pesti TV, Wittner Mária A halálra ítélt lány című versét Szalai Szilárd szavalta el.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.