Pesti Srácok

A büntetéssel sújtott Szabó Tímea dobta be a Parlamentben az álmentős kamutörténetét – Egy gátlástalan hazudozó történeteiből

Most, hogy Szabó Tímea tiszteletdíját több mint 9,6 millió forinttal csökkentette az Országgyűlés – 114 igen, 47 nem szavazattal és két tartózkodás mellett –, emlékezzünk meg egyik legemlékezetesebb hazugságáról. Ő dobta be tavaly tavasszal az álmentős Németh Athina nevét. Ráadásul emiatt a szocialista Korózs Lajos arcán éghetett a bőr – már ha égett.

Szabó Tímea a Covid-járvány alatt elképesztő gátlástalansággal próbált politikai hasznot húzni az állítólagos, bizonyítékokkal, konkrétumokkal alá nem támasztott tragikus esetekből. Ő volt az, aki tavaly a Parlament április 27-i ülésén bedobta Németh Athina nevét; arról beszélt az Országgyűlésben, hogy az „önkéntes mentőápoló” tíz állítólagos ápoltjából kilenc meghalt. (A videóban nagyjából 0:50-tól meséli el Szabó a hamis történetet.)

Alig telt el másfél hónap, Korózs Lajos, az MSZP képviselője, az Országgyűlés népjóléti bizottsági elnöke a nő történetéről propagandafilmet készített, lejáratva az egészségügyet, a mentősöket, ápolókat, orvosokat. Csakhogy ekkor gyorsan kiderült: egy beteges hazudozóról van szó – a videót rövid úton törölték. Korózs jelenleg is bizottsági elnök, és – csakúgy, mint Szabó – készül a kormányváltásra.

PestiSracok facebook image

Szabó Tímea (Párbeszéd) tiszteletdíja több mint 9,6 millió forinttal csökkent: az Országgyűlés tegnap 114 igen, 47 nem szavazattal és két tartózkodás mellett tartotta fenn Kövér László, az Országgyűlés elnöke Szabó Tímea tiszteletdíjának csökkentéséről hozott döntését. A Párbeszéd frakcióvezetője még júniusban, a Fudan Egyetemről szóló vita közben feszített ki egy molinót, amelyen a Fidesz-felirat fölött a Kínai Népköztársaság zászlajának csillagai voltak láthatóak. Az indoklás szerint a képviselő figyelmen kívül hagyta a házszabályi rendelkezéseket és cselekménye miatt az ülés menete is megakadt. A szavazás után a képviselő felállt a helyén: egy fehér pólót viselt, amelynek ugyanaz volt a mintája, mint amilyen a molinónak, amely miatt megbüntették.

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.