Pesti Srácok

A V4-ek Ausztriával és Szlovéniával közös nyilatkozatot fogadtak el a migráció megállításáról – Készülnek a luxemburgi csúcsra

A V4-ek Ausztriával és Szlovéniával közös nyilatkozatot fogadtak el a migráció megállításáról – Készülnek a luxemburgi csúcsra

Közös nyilatkozatot fogadtak el a V4-es országok képviselői Ausztriával és Szlovéniával közösen az ellenőrizetlen migráció megállításáról, amely a közelgő luxemburgi miniszteri csúcstalálkozón a közös kiállás alapja lehet – derült ki az együttműködésben részt vevő országok belügyi vezetőinek közös sajtótájékoztatóján, kedden délben, a Belügyminisztériumban. A sajtótájékoztatón kiderült: győzedelmeskedni látszik a hazánk által immáron hat éve képviselt álláspont, ugyanis a hat ország között teljes egyetértés van abban, hogy a schengeni határokat, valamint az európai kultúrát meg kell védeni az illegális bevándorlás jelentette fenyegetésektől. A tárgyalások során továbbá kiemelt fontosságú volt a koronavírus-járvány további kezelése, valamint az ebben való nemzetközi együttműködés kérdése.

A tájékoztatót a szlovén belügyminiszter, Aleš Hojs nyitotta meg felszólalásával, aki meglepetését fejezte ki annak kapcsán, hogy milyen erős migrációs nyomás nehezedik a magyar határzárra. Kifejtette: a történeti nehézségek ellenére az illegális migráció megmutatta a kelet-közép-európai régió országainak összefogásának fontosságát. Mint Hojs fogalmazott,

Roman Mikulec szlovák belügyminiszter felszólalásában megköszönte Pintér Sándornak, amiért a magyar belügyminiszternek sikerült bevonnia a V4-es együttműködésbe Szlovéniát és Ausztriát is. Örömét fejezte ki, hogy nyíltan beszélhetnek a migráció ügyéről, és rendkívül fontosnak nevezte támogatni az Afganisztánnal szomszédos országokat, hogy a nehézségek helyben oldódjanak meg, a tranzitországok helyzetének rendezése pedig szintén kiemelt célnak tekintendő.

PestiSracok facebook image
A visegrádi csoport, Szlovénia és Ausztria belügyminiszteri találkozóját követő sajtótájékoztatót Pintér Sándor miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter, Aleš Hojs belügyminiszter (Szlovénia), Roman Mikulec belügyminiszter (Szlovákia), Jiří Nováček belügyminiszter-helyettes (Csehország) és Bartosz Grodecki belügyi államtitkár (Lengyelország) tartja. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Jiří Nováček cseh belügyminiszter-helyettes kiemelte: nagyon fontos esemény volt a V4-ek és Ausztria, valamint Szlovénia közös egyeztetése az uniós miniszterek soron következő, pénteki, Luxemburgban megrendezendő csúcstalálkozója előtt, ahol többek között az afgán helyzet okozta, küszöbön álló migrációs válság, valamint a koronavírus-járvány utáni helyreállítás lesz a slágertéma. Jelezte, hogy aláírtak egy nyilatkozatot, amelyben az egyeztetéseken részt vevő valamennyi ország kijelenti: el kívánják kerülni, hogy a 2015-ös migrációs válság megismétlődhessen. A cseh belügyminiszter-helyettes hangsúlyozta:

Ez az állásfoglalás óriási eredmény, hiszen Magyarország 2015-ben még gyakorlatilag egyedül volt ezen az állásponton, magányosan harcolt az uniós határok védelméért, mára azonban a közvetlen V4-es együttműködésen is túlmutat az a törekvés, hogy gátat szabjanak a korlátlan bevándorlásnak.

Bartosz Grodecki, lengyel belügyi államtitkár-helyettes szerint hibrid hadviselés folyik az unió határain a migráció vonatkozásában, a külső határokat védő országok, így a balti államok és Magyarország ellen pedig dezinformációs kampány is zajlik. Kiemelte, hogy a fehérorosz helyzet következtében Lengyelország is közvetlenül tapasztalja a migrációs nyomás okozta nehézségeket, és különösen fontosnak nevezte a schengeni határok védelmét.

A visegrádi csoport, Szlovénia és Ausztria belügyminiszteri találkozóját követő sajtótájékoztatót Pintér Sándor miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter, Aleš Hojs belügyminiszter (Szlovénia), Roman Mikulec belügyminiszter (Szlovákia), Jiří Nováček belügyminiszter-helyettes (Csehország) és Bartosz Grodecki belügyi államtitkár (Lengyelország) tartja. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Pintér Sándor kiemelte: egyetértés volt a megbeszélésen abban, hogy az EU külső határait meg kell védeni, a tanácskozás résztvevői pedig egy közös nyilatkozatot is elfogadtak, hogy álláspontjukat az EU-n belül is megfelelően tudják érvényesíteni.

– jegyezte meg.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?