Pesti Srácok

Az ellenzéki előválasztás is bizonyítja, hogy igenis demokrácia van Magyarországon

null

Három napja hallgatja meg a LIBE-bizottság a médiamunkásokat, civil szervezetek képviselőit, egyházi vezetőket annak érdekében, hogy végre bebizonyítsák: megszűnt a jogállamiság Magyarországon a demokráciával együtt, ezért pedig meg kell büntetni hazánkat. A delegációnak azonban van két férfi tagja is, akik különvéleményt fogalmaztak meg Magyarországgal kapcsolatban. Nicolas Bay, az Identitás és Demokrácia képviselőcsoport francia alelnöke szerint épp az ellenzéki előválasztás jelzi, hogy élő és egészséges demokrácia van hazánkban. Jorge Buxadé Villalba, az Európai Konzervatívok és Reformerek frakció spanyol tagja pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy országunkban más tagállamokhoz képest is jobban működik a demokrácia, és ezt a boszorkányüldözést most már be kellene fejezni.

Kabaré jellegűvé kezd válni a LIBE-bizottság magyarországi vizitje, hiszen ők pont azért vannak itt, hogy bebizonyítsák: sem demokrácia, sem jogállamiság nincs Magyarországon, és természetesen a sajtó sem szabad. Ennek érdekében számos, a baloldalhoz köthető újságírót hallgattak meg, továbbá szintén, kormányszimpátiával véletlenül sem vádolható civil szervezeteket, de még egyházi vezetőkből is sikerült olyat választaniuk – Iványi Gábort –, aki élesen bírálja a kabinetet. Erre hívta fel a figyelmet Nicolas Bay, aki elmondta:

Ebben számunkra nagy újdonság nincs, hiszen a Sargentini-jelentést is így rakták össze. Bay arról a tapasztalatáról is beszámolt a LIBE-bizottságnak, hogy szerinte

PestiSracok facebook image

Felhívta a figyelmet arra is, hogy épp az ellenzéki előválasztás az, ami legitimálja, hogy igenis van demokrácia hazánkban, amit „élő és egészséges” demokráciának nevezett. Nicolas Bay kitért arra is, hogy a kritikák között, amiket hallottak, olyanok szerepeltek, hogy a magyar kormány nemet mond a migránskvótára, és olyan törvényt alkotunk, amely megvédi a családot és a gyermeket az LMBTQ-propagandától. A francia politikus úgy vélekedett, hogy az EU intézményeinek részéről politikai támadások, zaklatások indultak Magyarország ellen; szerinte ezeknek meg kell szűnnie.

Hasonló véleményen volt spanyol kollégája, Jorge Buxadé Villalba is, aki szerint a baloldali és a liberális pártoknak – beleértve az Európai Néppártot is – egyetlen érdeke, hogy arra használják fel az uniós intézményi kereteket, hogy legyőzzék a magyar kormányt, a Fideszt és Orbán Viktor miniszterelnököt.

Különvélemény

A két politikus egy különvéleményt fogalmazott meg, amit a sajtónak át is adtak, amiben azt írták, hogy a Magyarország elleni boszorkányüldözésnek véget kell vetni, ami pedig a LIBE-bizottság kutakodását illeti, az nem más, mint egy sztálinista koncepciós per. Mint írták:

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.