Pesti Srácok

Azóta sem vagyunk gyarmat - Továbbra is érvényes a Békemenetek üzenete

Azóta sem vagyunk gyarmat - Továbbra is érvényes a Békemenetek üzenete

A brüsszeli nyomás elleni tiltakozás és a kormány politikája melletti kiállás hívta életre 2012-ben a Békemenetet, amelynek azóta is élő és igaz a jelmondata: Nem leszünk gyarmat!

Az első békemenetet 2012. január 21-én rendezték Budapesten, emlékezetes szlogene, a "Nem leszünk gyarmat", egyértelmű üzenet volt Brüsszel számára, hogy a magyar emberek kiállnak Orbán Viktor politikája mellett. A brüsszeli bürokratákat ebben az időben nagyon zavarta, hogy Orbánék kvázi leállították "a garantált piacokra rátelepedett külföldi vállalatok pénzszivattyúit, és emiatt e cégek tulajdonosainak, továbbá az európai bürokratáknak, spekulánsoknak és sok mindenkinek az érdeke sérült". A miniszterelnök később úgy nyilatkozott, ha nincs a békemenet,

akkor lehet, hogy valóban nem éltük volna túl ezt az időszakot.

 

A 2010-2014 közötti időszakban összesen négy békemenet volt Budapesten, az eddigi legnagyobbra azonban 2014. március 29-én került sor, amikor a belügyminisztérium szerint 440-460 ezer ember vett részt a nagy sikerű megmozduláson. Többen érkeztek a határon túli magyarlakta területekről is.

PestiSracok facebook image

A 2018-as, eddigi legutolsó Békemenetről az ellenzéki sajtó már úgy cikkezett, a konzervatív szavazók a választási bukástól félve komor hangulatban meneteltek, de ez a jóslat sem jött be. Miközben a baloldalon 50 ezer ember részvételéről cikkeztek, a valóságban több mint háromszázezer ember töltötte meg akkor a Kossuth teret. Az erről készült PS-videót és fotógalériát itt tekintheti meg.

Vezetőkép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.