Pesti Srácok

Biztonságpolitikai szakértő: számítani lehet arra, hogy tudatosan fogják provokálni a jobboldali tábort október 23-án

Biztonságpolitikai szakértő: számítani lehet arra, hogy tudatosan fogják provokálni a jobboldali tábort október 23-án

Egyértelmű, hogy az ellenzéki összefogás meghatározó embere továbbra is Gyurcsány Ferenc, aki ott fog állni Márki-Zay Péter mögött az október 23-ára meghirdetett ellenzéki megmozduláson is – hangsúlyozta Horváth József biztonságpolitikai szakértő, aki azzal kapcsolatban nyilatkozott portálunknak, hogy az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje a Békemenet helyszínére és időpontjára időzítette saját politikai gyűlését. A biztonságpolitikai szakértő kiemelte: hogyha Márki-Zay Péter október 23-án úgy határoz, hogy ünnepséget tart, és arra meghívja a vele szövetséges kvázi "barátokat" is, "akkor az egyet jelent azzal, hogy támogatásukat elfogadja, és az eddigi politikájukat is magáénak érzi". Szerinte számítani lehet arra, hogy a túlfűtött hangulatban egyesek vélt vagy valós sérelmeket akarnak megtorolni. Nem beszélve azokról, akik tudatosan provokálják a másik oldalt, hogy ezáltal is bizonyítsák: Magyarországon diktatúra van, nem lehet szabadon kifejezni a kormánnyal ellentétes véleményeket. Frissítés: az ellenzék ugyan pár órája helyszínt változtatott, de a találkozás veszélye továbbra is fennáll a két tábor között.

Horváth József biztonságpolitikai szakértő portálunk megkeresésére arról beszélt: teljesen természetes és egyértelmű következtetés, hogy Márki-Zay Péter és a mögötte álló politikai erők meghatározó embere továbbra is Gyurcsány Ferenc.

Ebből kifolyólag, hogyha október 23-ra meghirdetnek egy rendezvényt, akkor amögött ott van Gyurcsány Ferenc is

 

– hangsúlyozta. Mint arra utaltunk, Márki-Zay Péter többször is kijelentette, hogy az őszödi beszédet ő is igazságbeszédnek, őszinte szembenézésnek tekinti, ezzel kvázi felmentve a 2006-os erőszakos cselekedetek felelőssége aló Gyurcsányt. Mint felvetésünkre a szakértő elmondta, hogyha Márki-Zay Péter október 23-án úgy határoz, hogy ünnepséget tart, és arra meghívja a vele szövetséges kvázi "barátokat" is,

PestiSracok facebook image

akkor az egyet jelent azzal, hogy támogatásukat elfogadja, és az eddigi politikájukat is magáénak érzi.

 

A provokációk lehetőségével kapcsolatban Horváth József arról beszélt, hogy egy sok embert megmozgató tömegrendezvényen – akár a CÖF-CÖKA felvonulásán, akár az október 23-ai ünnepi megemlékezésen – rengetegen lesznek a fővárosban, akik ki szeretnék fejezni szolidaritásukat és támogatásukat a kormány politikájával szemben. A másik oldalon pedig ott lesznek azok a baloldali érzelmű emberek, akik számára mégiscsak Gyurcsány Ferenc és az általa képviselt politika szimpatikus. Mint a szekértő kiemelte, ez a két világ annyira távol áll egymástól, hogy ilyenkor mindig számítani lehet arra, hogy a túlfűtött hangulatban egyesek vélt vagy valós sérelmeket akarnak megtorolni. Nem beszélve azokról, akik tudatosan provokálják a másik oldalt, hogy ezáltal is bizonyítsák: Magyarországon diktatúra van, nem lehet szabadon kifejezni a kormánnyal ellentétes véleményeket. Horváth József megjegyezte: hasonló próbálkozások már az előválasztás során előfordultak, amikor állítólagos fizikai atrocitás érte az előválasztási kampányban részt vevőket. Ugyanakkor hozzátette: az elmúlt években ilyen kísérletek rendre előfordultak, de már azelőtt elhaltak, hogy nagy nemzetközi visszhangot kiválthattak volna. Úgy vélte, a rendőrségre nagyon komoly feladat fog hárulni, hogy képesek legyenek békésen és nyugodtan ünnepelni az emberek a fővárosban.

A szakértő arról is szólt, hogy nem szabad összetéveszteni a 2006-os rendőrség felszereltségi szintjét, irányítási, szakmai színvonalát, felkészültségét a mostanival. Horváth József szerint a magyar rendőrség jelenleg sokkal jobb mentális állapotban van, és sokkal komolyabb szakmai irányítás alatt áll, mint tizenöt évvel ezelőtt. Kiemelte, hogy békés ünneplésre számít, ahol elképzelhetetlenek a vízágyúk, a lovasrohamok, a fejre irányuló lövedékek. Úgy vélte, bár az elmúlt években is voltak erőszakos tüntetések – például, amikor karácsony előtt az ország karácsonyfáját akarták felgyújtani –, a magyar rendőrség azonban rendre nagy magabiztosságról, türelemről és szakmai hozzáértésről tett tanúbizonyságot.

Vezetőkép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.