Pesti Srácok

Jó napot főnök! Olcsó összefogás érdekli? A feléből elengedem a felét!

Jó napot főnök! Olcsó összefogás érdekli? A feléből elengedem a felét!

Ahogy véget ért az előválasztás, meg is kezdődött a marakodás a koncon, és miután kiderült, hogy Márki-Zay, Karácsony és Dobrev Klára jutott be a top3-ba, azaz a következő fordulóba, elindult a szervezkedés és az összefogósdi, ami sokaknak tetszik, sokaknak nem. Mi meg csak egy kis popcornt kérünk és nézzük a showműsort.

Nem lesz ez így jó, urak! – törte meg Facebook-posztjával a szombati nyugodalmat Molnár Csaba, a maszoposból lett DK-s EP-képviselő. A Gyurcsány-párt alelnöke arra reagált, hogy Karácsony Gergely szinte szó szerint megfogta Márki-Zay Péter kezét, magához szorította, mint aggódó szülő az óvodás gyerek kezét az utcán. Vélhetően a főpolgármester úr is meglepődött azon, hogy Jakab Péter helyett a közösségi térben nem, de a mozgósításban erős Márki-Zay lett a befutó és azon is megütközhetett Karácsony, hogy Dobrev lekörözte őket a brutális hadjáratával.

"Péter a miniszterelnök-helyettesig bármi lehet a kormányomban"

Pénteken robbant a hír, hogy Karácsony gyakorlatilag hálójába fogta a hódmezővásárhelyi polgármestert: közösen jelentették be, hogy miniszterelnök-jelöltként és miniszterelnökhelyettes-jelöltként mennek tovább a második fordulóba. És ne legyenek illúzióink, a főpolgármester akar miniszterelnök lenni és sokan úgy látják, neki van több esélye. Erre utal Karácsony Gergelynek az ATV-nek adott interjújában adott nyilatkozata, miszerint a kormányában Márki-Zay mindent is megkaphat, kivéve a kormányfői pozíciót.

PestiSracok facebook image

– mondta a Kossuth térre szervezett sajtótájékoztatóján Márki-Zay.

"Összefogunk, összefogunk? Nem lesz ennek jó vége!"

Molnár Csaba, a DK alelnöke szombati posztjában kifejtette, hogy a Márki-Zay-Karácsony összefogás, az általuk csak szakértői kormány megnevezésű szülemény mögötti tartalomról azt gondolja, hogy ez egy erkölcstelen lépés részükről.

– fejtette ki álláspontját az EP-képviselő, aki láthatóan nagyon megijedt attól, hogy a Karácsonyék nem biztosítanának számukra kellő mennyiségű és minőségű pozíciót a fiktív kormányban. Mert ugye előbb választást kéne nyerni. Molnár szerint Merkelnek sem volt sok beleszólása abba, hogy a koalíciós partner szocdemek kiket küldenek miniszternek. Aztán megemlítette, hogy első kormánya idején Orbán Viktor is természetesnek vette, hogy csak azokat a minisztereket válogathatja ki maga, akik azokat a tárcákat vezetik, amelyeket az ő pártjuk kapott a koalíciós alkuban.

– adta a reggeli sallert a kávé mellé KariGeriéknek a DK-s politikus.

"Egyezzünk ki egy döntetlenben"

Remélem, a kedves olvasónak is megvan az elhíresült jelenet a Gyalog Galopp című, amúgy hihetetlen jó film, melyben a fekete lovag már elveszti mindkét kezét és lábát, de nem adja fel a harcot és a lehető legszánalmasabb módon azt mondja ellenfelének, hogy "egyezzünk ki akkor döntetlenben".

Na, a fekete lovag a mi kis történetünkben Jakab Péter, aki példátlan vereséget szenvedett, nem jutott be a második fordulóba, bármekkora szája is volt. Ő is bejelentkezett hol máshol, mint Facebook-akoljában és azt írta korábbi ellenfeleinek, mostani felebarátainak, hogy nem egymás, hanem Orbán Viktor ellen kell összefogni.

– írta a Jobbik elnöke.

Ja és itt van még Fekete-Győr, aki azt posztolta, ő nem ért egyet Jakab Péter tételével, miszerint „csökken a kormányváltás esélye”, ha az előválasztás második fordulójába jutott két jelölt, Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter szövetséget köt. A Momentum erősen megbukott jelöltje tudatta: aki tisztában van a magyar társadalom realitásaival - ő persze aztán nagyon -, az pontosan tudja, hogy Dobrev Klárával van messze a legkevesebb esélyünk legyőzni a Fideszt és egy új Magyarországot felépíteni.

Vona Gábor, a Jobbik egykori elnöke is beállt a karácsonyisták sorába. Ezt írta: 2 érv, hogy miért kellene a Jobbiknak Dobrev Klára helyett odaállni a Karácsony-Márki-Zay szövetség mögé?m 1.Mert ez a jobbikosok véleménye. (Ha az elnökség nem hiszi, hívja össze és kérdezze meg őket.) 2. Mert ez az ellenzék érdeke."

Az üzengetés szombati fordulatainak közvetítését ezennel befejeztük.

A címlapképet sajnos lopni kényszerültem, mert zseniális, Hont András publicista posztolta oldalára.

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.