Pesti Srácok

Felfigyelt a világ a Hungary Helps programra – Norvég lapnak adott interjút Azbej Tristan

Felfigyelt a világ a Hungary Helps programra – Norvég lapnak adott interjút Azbej Tristan

Világszerte elismerik hazánk humanitárius tevékenységét, és jó példaként tekintenek a magyar kezdeményezésre és a Hungary Helps programra. Az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkár, Azbej Tristan egy norvég napilapnak adott interjút arról, hogy miként tudnak segíteni azokon az embereken, akiket a vallásuk miatt üldöznek.

Az üldözött keresztények ügye már elhallgatott problémának számít. Magyarország volt az első, aki fellépett a világ legüldözöttebb vallási közösségének védelmében. A Hungary Helps Program azoknak nyújt humanitárius segítséget, akik a leginkább rászorulnak, méghozzá otthonukban. A program immár a nyugati sajtó figyelmét is felkeltette – erről tanúskodik, hogy a norvég Vårt Land napilap interjút készített a program vezetőjével, Azbej Tristannal.

– írta közösségi oldalán az interjúról az államtitkár. Hangsúlyozta: a keresztény emberek ugyanazt a védelmet érdemlik, mint bármelyik más kisebbségi csoport. Elmondta: Magyarország volt az első kormány a világon, amelyik az üldözött keresztények megsegítését célul tűzte ki. Az elmúlt négy évben a Hungary Helps Programon keresztül több mint negyedmillió üldözött keresztény számra tette lehetővé az elvándorlás helyett az otthonmaradást, illetve azt, hogy visszatérhessenek hazájukba. Mint ismert, a magyar kormány az elsők között ismerte fel, hogy a világ legüldözöttebb vallása a kereszténység, és napjainkban mintegy 260 millió keresztény szenved üldöztetést a hite miatt.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Azbej Tristan.

Azbej Tristan legutóbb Kongóból jelentkezett be a Pesti Riporter adásába. A műsor ismétlését itt tekinthetik meg.

Forrás: Facebook; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.