Pesti Srácok

Politikai Hobbista: Jakab elment megvilágosítónak, Gelgő és Márki-Zay csirkefutást játszanak (Videó!)

Politikai Hobbista: Jakab elment megvilágosítónak, Gelgő és Márki-Zay csirkefutást játszanak (Videó!)

Jakab Péter, miután kiesett a második fordulóból, coelho–i magaslatokba lebegett fel, és úgy döntött, elengedi az egóját. Mármint azután, hogy Gyurcsány kicsavarta azt a kezéből. Karácsony és Márki-Zay cicaharcát már képtelenség követni. Ha valaki nem ismeri a “chicken run”, vagyis “csirkefutás” kifejezést, az adásból megtudhatja, mi az, és tökéletesen illik a Gelgő és MZP között zajló párnacsatára. Mondjuk, ki tudja, azóta hányadik fordulatot veszi az egyre komikusabbá váló eposz.

Szóba kerül az is, hogy a Playboy magazin “történelminek” nevezett címlappal jött elő: az első nyíltan meleg férfi szerepel a magazin legújabb számának elején.

Lássuk be: kész aranybánya a Hobbista csapatának….

A második félidőben egyik kedvenc bloggerünk, Mengyán Albert, azaz Albert, a Déli ült a Hobbista vendégfotelében. Alapos kiképzést kaptunk a Facebook, az Instagram, de főleg a TikTok használatából. Most már tudjuk, mikre érdemes rámenni, ha szeretnénk, hogy nagy eléréseket produkáljanak a posztjaink. Szó esett persze komoly dolgokról is, a Magyarország és Szerbia között alakuló kiváló, történelmi csúcson lévő politikai viszonyról, és arról, hogy ez mennyire jelentkezik a mindennapi életben. De beszélt a vajdasági, de úgy általában a külhoni magyarok helyzetéről is. Súlyos problémának látja az elvándorlást: szülővárosában annak idején 31-en voltak az osztályban (csak magyarok), abból 25-en már más országban (a legtöbben persze Magyarországon) élnek. Ő viszont az egyetem után haza szeretne menni a Vajdaságba, és nem csak ott dolgozni, de tenni is a magyar kisebbség fennmaradásáért.

PestiSracok facebook image

A teljes adás ITT nézhető vissza.

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."