Pesti Srácok

Skrabski Fruzsina először azt hitte az őszödi beszédről, hogy egy paródia - A Pesti Riporter az Áldozatok 2006 című filmről

Skrabski Fruzsina először azt hitte az őszödi beszédről, hogy egy paródia - A Pesti Riporter az Áldozatok 2006 című filmről

Skrabski Fruzsina, a Áldozatok 2006 című film alkotója és a Gyurcsányi rendőrterror egyik áldozata, Nagy László voltak a péntek esti Pesti Riporter vendégei, akikkel a 15 évvel ezelőtti eseményekről, és az annak alapján készült dokumentumfilmről beszélgettünk. A rendőrterror túlélőjét arról is kérdeztük, hogy mit szól azoknak a politikusoknak a megnyilvánulásaihoz, akik relativizálni próbálják a történteket. Vendégeink arra is reagáltak, hogy Karácsony Gergely a Pesti Riporternek nyilatkozva elítélte a békés megemlékezők szétveretését, és hibásnak nevezte szövetségese, Gyurcsány Ferenc döntéseit, amelyek emberek megveretéséhez, szemek kilövetéséhez vezetett. A műsor második részében Budai Gyula országgyűlési képviselő, korábbi elszámoltatási biztos volt a Pesti Riporter vendége, akivel arról beszélgetünk, hogy veszélybe kerülhet-e az ’56-os hősök diktatúrával szembeni áldozatvállalása, ha egy baloldali elnyomó hatalom kerül újra Magyarország kormányára. Ezen kívül a kormányzat történelmi jelentőségű döntésének, a Liszt Ferenc Repülőtér visszavásárlásának hátteréről is kérdeztük Budait. A teljes műsor itt nézhető vissza.

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.