Pesti Srácok

Hivatali vesztegetés miatt is büntetőeljárás indulhat a fővárosi ingatlanok eladása ügyében

null

A kedden nyilvánosságra került hangfelvétel alapján a Fővárosi Önkormányzat Bécsi úti 10,5 hektáros ingatlanának eladása kapcsán felmerül a hivatali vesztegetés gyanúja, ezért Tényi István már meg is tette a büntetőfeljelentést a Fővárosi Főügyészségen, ahonnan az aktát a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak továbbították. A feljelentésben az szerepel, hogy Anonymus legutóbbi videójában két férfit hallunk beszélgetni, egyikük azt állítja, hogy a Városházán egy bejáratott rendszerben értékesítik az ingatlanokat.

A Városháza eladása kapcsán is felmerült Northern Rock Kft. ügyvezetője, Berki Zsolt, az, aki Anonymus szerint "lezsírozza" a dolgokat, és a Bajnai Gordon által Karácsony mellé beültetett emberek biztosítják, hogy az ügyletbe senki se piszkítson bele. Mindez egyfajta jutalékos rendszerben működik – vagyis egyesek akár szép summákat tehetnek zsebre. Így adtak el egy Nagytétényi úti ingatlant is, amely során a magát vevőnek állító nagyvállalkozó szerint 2 millió forint kenőpénz volt a biztosíték - áll a feljelentésben.

Berki Zsolt és a Northern Rock Kft. kaphatott megbízást az Index által bemutatott szerződés szerint a Városháza értékesítésére, akik egy ingatlanosnak busás, sikerdíjat ígértek, ha 100 millió euróért eladják a Városházát. Budai Gyula befolyással üzérkedés miatt tett feljelentésére és Tényi István korábbi feljelentésére a Nagytétényi úti ingatlan eladása kapcsán már nyomoz a rendőrség. Tényi emellett a kedden nyilvánosságra került hangfelvétel után – amely a Városházán ingatlaneladásra bejáratott jutalékos rendszerről és a benne szereplőkről rántja le a leplet – azonnal büntető feljelentést tett, hivatali vesztegetés gyanújával.

PestiSracok facebook image

– áll a Fővárosi Főügyészség Tényi Istvánnak küldött levelében.

Anonymus legutóbbi videójából egy újabb ingatlan korrupciógyanús eladása rajzolódik ki. A Bécsi úton egy 10,5 hektáros területet a közelmúltban adtak el. A hangfelvételen beszélő férfi szerint ez az ingatlan is egy jól bejáratott, úgymond jutalékos rendszerben kelt el. Az ügyletet az osztrák vevővel Barts J. Balázs tárgyalta le, de csak azért, mert Berki nem beszél németül.

– fogalmazott a felvételen szereplő férfi. Arról is beszéltek, hogy egy már bejáratott rendszer segíti a fővárosi vezetés viselt dolgainak bonyolítását, amelyben Berki Zsolt van a fronton. További két nevet is megemlít a férfi – vélhetően Gansperger Gyula –, miszerint mindkét embert Bajnai Gordon ajánlotta be Karácsonynak: egyikük Kiss Ambrus, aki a szálakat mozgatja; a másik Tordai Csaba, Bajnai volt államtitkára, akinek jelenleg pozíciója ugyan nincs, de nagyon fontos tanácsadója a főpolgármesternek, minden szerződés- és rendelkezéstervezetet ő készít elő, és vizsgálja meg, hogy működőképes-e. Ez a két ember csitítja le a kedélyeket akkor is, ha valaki a hivatalból beleturkálna a dolgokba.

A Városháza-gate-et az Index robbantotta ki. Ők állították először, hogy Karácsonyék el akarják adni a városházát, amit Karigeri azóta is bőszen tagad. Aztán bemutatták azt a megállapodást is, amit a Northern Rock Kft. kötött egy ingatlanos céggel. A megbízás arról szólt, hogy ha 100 millió euróért eladják a városházát, több száz milliós sikerdíj üti a markukat. Karácsony azt is tagadta, hogy bármi közük lenne a Northern Rock vezetőjéhez, aztán a Cseh Katalint is bebuktató, Anonymus-maszkos férfi videók sorában bizonyította, hogy Berkinek, Karácsony embereinek és a Fővárosi Vagyonkezelő vezetésének igencsak aktív és eredményes a kapcsolata. Több nagyértékű fővárosi ingatlan is ennek a társaságnak a közreműködésével egy bejáratott rendszerben cserélhetett gazdát, úgy, hogy az ügyleten többen is jól járhattak. Az egyik ilyen ingatlan a Nagytétényi úton, a másik a Bécsi úton van.

Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője befolyással üzérkedés miatt tett feljelentésére már el is rendelték a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Irodánál a Nagytétényi úti ingatlan eladása kapcsán, amelyről a hangfelvétel tanúsága szerint maga a vevő állítja, hogy korrupciós körülmények között szerezte azt meg. Budai Gyula Facebook-oldalán megjegyezte, hogy lám, Bajnai Gordon már a spájzban van...

A politikus a PestiSrácok.hu-nak pedig arról beszélt, hogy nem egy-egy ingatlan eladásáról van csupán szó, hanem egy rendszerszintű ingatlanmutyi látszik kirajzolódni; újra itt vannak a gyurcsányi módszerek, és Gyurcsány emberei is előkerültek.

Miközben Karácsony Gergely még mindig tagad, perekkel fenyegetőzik és mindössze válaszokat vár a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezérigazgatójától, aki a szóban forgó értékesítések papírjait aláírta, a rendőrség befolyással üzérkedés miatt már nyomoz és hamarosan hivatali vesztegetés miatt is magyarázkodhatnak a hangfelvételeken szereplő személyek.

A Városháza-gate az utóbbi idők legnagyobb botránya a baloldalon. Többen is úgy vélik, az egyesült ellenzék azért lőtte ki az előválasztás során Karácsony Gergelyt, mert tudták, hogy ha kibukik ez az ügy, az elsodorhatja a főpolgármestert.

Vezető kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.