Pesti Srácok

Siófokon akart a magyar iszlamista tömeggyilkosságot elkövetni – Vádat emelt az ügyészség (Frissítve!)

null

Terrorcselekmény előkészülete miatt emelt vádat az ügyészség a Budapesti Gazdasági Főiskola diákja, V. Kende ellen – derült ki a fővárosi főügyész portálunknak küldött közleményéből. Az ügyészség vádirata szerint a fiatalember egy társával az online térben abban állapodott meg, hogy közösen, egyidőben követnek el nagy hírértékkel bíró, egész Európa lakosságának rettegését kiváltó merényletet úgy, hogy a vádlott autóval a siófoki sétányon a turisták tömegébe hajt, eközben társa pedig majd Budapesten követ el – a vádlott által elkészített csőbombával – bombamerényletet.

Ibolya Tibor közleményében azt írta,

A vádirat szerint a most 22 éves férfi 2020 júniusában egy budapesti mecsetben felvette az iszlám vallást, 2021 tavaszára pedig már az iszlám radikális, dzsihádista irányzatának követője és az Iszlám Állam terrorszervezet támogatója lett. Később esküvel hűséget is fogadott az Iszlám Állam terrorszervezetnek úgy, hogy saját maga elkészítette a terrorszervezet zászlaját, amit az otthona szobájának falára tűzött, majd elmondta a kifejezetten ebből a célból beszerzett angol nyelvű esküszöveget. A terrorszervezet támogatásának jegyében a 22 éves férfi a vád szerint egy merénylet végrehajtását tervezte, és ehhez a lehetséges célpontokat, valamint az elkövetés módját kereste.

PestiSracok facebook image

A főügyész hozzátette:

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség 2021. június 1-jén a Terrorelhárítási Központ közreműködésével megszakította a vádlott cselekményét. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a férfival szemben terrorista csoportban történő elkövetés érdekében megvalósított terrorcselekmény előkészületének bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. A nyomozó ügyészség arra tett indítványt a vádiratban, hogy a bíróság a vádlottat fegyházbüntetésre ítélje és a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét zárja ki – írta Ibolya Tibor, hozzátéve, hogy a vádlott jelenleg is letartóztatásban van.

Az ügyről portálunk is részletesen beszámolt, erről bővebben itt olvashatnak, illetve a fiú elfogása után a TEK főigazgatója interjút adott a Pesti Riporternek, amit itt nézhetnek meg.

Megjegyzendő, hogy nemrég lecsaptak egy másik, ugyancsak az Iszlám Államhoz köthető magyar fiatalra is. Hajdu János a történtekről korábban kifejtette: ez az ügy összefügg a júniusban elfogott, magát iszlamistának valló, fiatal magyar férfi ügyével, aki többféle terrortámadást tervezett Magyarországon. V. Kende kommunikációelemzése során találták meg beszélgetését T. Dominikkal. A főigazgató szerint T. Dominik nem tartott a radikalizálódás és merénylettervezés folyamatában még olyan messze, mint V. Kende, de ha most nem fogják el, "egyenes út" vezetett volna odáig. Úgy tudjuk, a férfit a Nemzeti Nyomozó Iroda közösség elleni uszítás bűntette miatt hallgatta ki gyanúsítottként, akit a bíróság múlt héten le is tartóztatott.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.