Pesti Srácok

Kormányinfó: zárt térben újra kötelező lesz a maszkviselés (VISSZANÉZHETŐ)

Az előrejelzések szerint a járvány negyedik hulláma november végén, december elején tetőzhet – jelentette be Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki Kormányinfón. Mint hozzátette, védettséget az oltás jelent, különösen a delta variánssal szemben. Mint hangsúlyozta, azokban az országokban sikerült megelőzni a hullám elszabadulását, ahol a harmadik oltást is sokan felvették, ezért a kormány mindenkinek javasolja a harmadik oltást. A kancelláriaminiszter arról is szólt, hogy péntek éjféltől ismét kötelező lesz a maszkviselés zárt térben, de kitért arra is, hogy a kormány döntése értelmében a kisvállalkozók is a csökkentett rezsiárat fognak fizetni.

Kötelező lesz péntek éjféltől a maszkviselés – jelentette be Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón. Hozzátette: az iskolákban az igazgatók döntenek a maszkviselési kötelezettségről. A Szputnyikon kívül minden más vakcina szabadon rendelkezésre áll mindazok számára, akik a harmadik oltást be szeretnék adatni – hangsúlyozta. Hozzátette: a harmadik oltás az egészségügyi dolgozóknak kötelező lesz.

– reagált újságírói kérdésre Gulyás Gergely. Mint hozzátette, jó lenne, ha a pedagógus-szakszervezet nem egy kormányal szembeni szimpátia vagy ellenérzés alapján ítélné meg a járványkezelési intézkedéseket. Az egészségügyi dolgozók ügyeleti díjának rendezése kapcsán a kancelláriaminiszter elmondta, hogy a járványban eddig is minden túlórát kifizettek; a probléma abból adódik, hogy nem minden ügyeleti munka igényel azonos aktivitást. Ebben a negyedik hullám után kell majd hosszútávú szabályozásokat hozni – tette hozzá. Arról is szólt, hogy a Népegészségügyi Központ még nem hozta nyilvánosságra a részletes fertőzöttségi adatokat; amint ezt megteszi, azután lehet ezeket bővebben elemezni.

PestiSracok facebook image

A kisvállalkozók is a csökkentett rezsiárat fizethetik

A kormány ülésén az energiaárakkal is foglalkozott, ahol megállapították: minden benzinkút betartotta az üzemanyag 480 forintos felső határát – mondta el Gulyás Gergely. Mint hozzátette, a NAV mobil laborokkal ellenőrzi, hogy nem manipulálják-e az üzemanyag minőségét. A kancelláriaminiszter arról is szólt: a kormány döntése szerint megnyitják annak lehetőségét, hogy azok a kisvállalkozók is a rezsicsökkentett árakat fizessék, ahol a foglalkoztatottak száma legfeljebb 10 fő, vagy az éves mérlegfőösszeg nem haladja meg a 4 milliárd forintot.

Karácsonynak nem őszinte a kommunikációja

A kancelláriaminiszter újságírói kérdésre arról is beszélt: az, hogy Karácsony Gergely csak megrovásban részesítette a Városháza eladásáért felelőssé tett alkalmazottját, arra utalhat, hogy volt információja az ingatlan értékesítéséről. Mint megjegyezte, Bajnai Gordon szocialista miniszterelnök feltűnése az ügyben a legkevésbé sem lepte meg. Gulyás Gergely úgy vélte, az ügyben lehetetlenség tisztán látni, mivel a főváros vezetése nem folytat őszinte kommunikációt. Ugyanakkor az ellenzéki összefogás várható programja kapcsán arra is kitért, hogy szerinte

Elfogadhatatlan, amilyen helyzetbe hozta a baloldali oligarcha a magyar gazdákat

– utalt Gulyás Gergely arra, hogy az eddigi négy baloldali miniszterelnökből három milliárdos volt. Mint hozzátette, Bige Lászlóval sem az a baj, hogy a '90-es évek környékén meggazdagodó milliárdos baloldali, hanem az, hogy a kartellezéssel és a magyar termékek aránytalan exportjával kárt okoz a magyar gazdáknak. Mint hangsúlyozta, a kormány jelenleg is azon dolgozik, hogyan lehet kordában tartani az elszabadult műtrágyaárakat. A kancelláriaminiszter elfogadhatatlannak nevezte, hogy Bige csak egy napig forgalmazna műtrágyát Magyarországon.

A kancelláriaminiszter arra is kitért, hogy a kormány az inflációval kapcsolatban jelenleg várja a jegybank jövő évi prognózisát, és ennek fényében fognak esetleg gazdasági intézkedéseket hozni. Mint hozzátette, abban a Pénzügyminisztérium és a jegybank között is egyetértés van, hogy a következő évben 3 százalék körüli lesz az infláció.

Videó: Youtube; Vezetőkép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.