Pesti Srácok

Hadházy Ákos szerint Magyarországnak mindig nagy politikai sikert hozott, amikor olasz fasisztákkal barátkozott

Hadházy Ákos szerint Magyarországnak mindig nagy politikai sikert hozott, amikor olasz fasisztákkal barátkozott

Hadházy Ákos, az ellenzéki összefogás zuglói jelöltje azt írja a Facebook-on, hogy „Magyarországnak mindig nagy politikai sikert hozott, amikor olasz fasisztákkal barátkozott”. Persze, az még hagyján, hogy ez nem igaz, de ezt még Hadházy sem gondolja így, csak egyszerűen nem tudja a véleményét összeegyeztetni a magyar nyelvvel. Pedig erős nekifutással indult, hogy valahogy lefasisztázza Novák Katalint, ha már őt jelölte a Fidesz köztársasági elnöknek, csak a végén elvétette a célt. Pláne, hogy véleményét egy Matteo Salvinival és Novák Katalinnal készült képpel próbálta alátámasztani. Csakhogy Salvini nem fasiszta és nem szélsőjobboldali. És a magyar választók onnan ismerik a nevét, hogy megvédte az olasz határokat, majd egy koncepciós pert akasztottak a nyakába emiatt.

Nehéz dolga lehet az éles versenyben helytállnia olyasvalakinek, aki Márki-Zay Péter unokatestvére, de Hadházy Ákosra bátran lehet számítani. A balliberális oldalon kiadott nagy, közös feladat az volt, hogy Novák Katalint – mivel a Fidesz köztársasági elnöknek szánja – minden lehetséges módon le kell járatni. És mivel például a homofób jelzőt már ellőtték, de még senki nem fasisztázta le Novák Katalint, Hadházy Ákos összeszedte minden tudását, és hát ez lett belőle.

Hadházy lebuktatta a két fasisztát, ahogy ölelkeznek

PestiSracok facebook image

Először is, ugye megtudtuk, hogy Hadházy Ákos szerint „Magyarországnak mindig nagy politikai sikereket hozott, amikor olasz fasisztákkal barátkozott”. Hadházy annyira saját hatása alá került, hogy gyaníthatóan erről a kijelentéséről előre nem egyeztetett még az unokatestvérével sem, bár Márki-Zay Péternél sose lehet tudni; még az is lehet, hogy egyetértene vele. A többi ellenzéki párt azonban biztosan nem. Aztán a bejegyzéshez fűzött kép kapcsán – amelyen Novák Katalin és Matteo Salvini közösen szerepelnek – kifejti, hogy Salvini az olasz szélsőjobb vezetője, és Európa legkevésbé szalonképes politikusa, aki rövid ideig volt csak belügyminiszter, aztán csúnyán megbukott. És mivel Novák Katalin a képen épp üdvözli Salvinit, ezért Novák Katalin össze lett fasisztázva. Novák Katalin nettó fasiszta.

Köszönjük, Emese

Ugyanakkor, ha volt valami kézzelfogható haszna annak, hogy Brüsszel balliberális bürokratái a polgári kormány 2010-es hatalomra kerülése óta támadják Magyarországot, akkor az az, hogy a magyar lakosság képbe került az eddig kevéssé ismert nyugati politikai viszonyokkal. Megtanulta a nagyobb európai pártok nevét, be tudja azonosítani jelentősebb politikusait. Matteo Salvinit is így ismerte meg a hazai közvélemény, amikor belügyminiszterként gátat szabott annak, hogy Soros György által finanszírozott „civilek” az embercsempészekkel összefogva ezrével hordják az illegális bevándorlókat az olasz partokra. Salvini pedig belügyminiszterként tette a dolgát, és nem engedte kikötni a migránshajókat, külön kiemelve: szakítani kell azzal a gyakorlattal, hogy az NGO-hajók a nyílt tengeren hánykolódó ladikokról veszik át a migránsokat, mert ez még rájuk nézve is életveszélyes. Mindennek dacára Salvini ellen jelenleg koncepciós per zajlik Palermóban, amiért 2019 nyarán feltartóztatta az Open Arms nevű, spanyol NGO-s hajót, akik amúgy Soros pénzéből pöfögtetik a naftát. A magyar választók tehát pontosan tudják, hogy Salvini jó belügyminiszter volt, védte Olaszországot, amíg tehette, majd emiatt most kirakatperekben kell védekeznie. Nem mellesleg Salvini pártja, a Liga a legnépszerűbb Olaszországban.

Hadházy Ákos tehát hiába próbálja beadagolni, hogy Salvini fasiszta és szélsőjobboldali, nemcsak az olaszok, de még a magyarok is tudják, hogy ez nem igaz. Amit egyedül rá lehetne sütni a volt belügyminiszterre, hogy EU-szkeptikus. Ez viszont talán nem is meglepő, pláne annak fényében nem, amit most a fényes tekintetű Európától kap, amiért megálljt parancsolt a bevándoroltatásnak. Mindenesetre Hadházy Ákos a posztja alapján a mai nap legeredményesebb Fidesz-aktivistája volt.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.