Pesti Srácok

Kozma atya: az üzenet, amit én az Úrtól kaptam, az a templom falain kívülre szól

Kozma atya: az üzenet, amit én az Úrtól kaptam, az a templom falain kívülre szól

Kellemesen dideregtető, az utakat és a járdát kristályos csillogással ünnepi szőnyegként beborító decemberi kora este volt. A bevásárlóközpontok tömött parkolói és az ünnepi fények giccses, de mégis szívmelengető fényei jelezték: bizony közeleg a karácsony. A tévéstúdió bejárata előtt, a távolba merengve készültem épp az aktuális interjúra a fagyos, de kijózanítóan friss levegőn. Egyszer csak egy kistermetű, lassú léptekkel közeledő alak vonásai rajzolódtak ki a távolban. Kicsit görcsbe szorult a gyomrom, hiszen tudatosult bennem, ő az! Kozma atya, a ma esti vendégem. Hogyan köszöntsem, vajon maradjak formális, már-már komor, tisztelegvén a megannyi díjnak, kitüntetésnek, kivételes életpályának, ami az atyával együtt hamarosan szembetalálkozik velem, vagy csak adjam önmagam és őszinte mosollyal nyújtsak kezet? „Tudja, most már még inkább hiszek Istenben!” – szólalt meg pár lépés távolságból az atya. – „Megtudhatom, hogy miért?” – „Tudniillik ide találtam!” – tört ki őszinte nevetésben, velem együtt. Minden teher egy szempillantás alatt könnyűvé vált, és jókedélyűen sétáltunk be az épületbe.

A vendégváróban még kicsit beszélgettünk. Eljutván a nemes szolgálatának filozófiai mélységeihez, a következőket találtam neki mondani: „Tudja, én magam azt vallom, hogy az ember lényénél fogva szolgának születik. Ráhatása mindössze arra van, hogy válasszon: az Istent, vagy a bűnt kívánja szolgálni ezen a világon. De szánalmasabb szolga nem létezik, mint, aki szabadnak hiszi önmagát!” – „Úgy látom, mi hasonlóan vélekedünk erről!” – nyugtázta elkerekedő, mosolygó szemekkel a hallottakat, majd miután kollégáink jelezték, hogy pár perc múlva kezdődik a felvétel, besétáltunk a stúdióba és kezdetét vette a hivatalos beszélgetés is.

Ma már természetesnek vesszük, hogy léteznek a határainkon túlívelő, de országosan is a legjobban szervezett segélyszervezetek, amelyek közül a legnagyobbaknak, mint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Betegápoló Irgalmasrend, alapító-vezetője. Ez azonban nem volt mindig ennyire természetes, pláne nem, amikor Önt 1963-ban római katolikus pappá szentelik, mindössze 23 évesen.

PestiSracok facebook image

Ma a kereszténység kétségtelenül támadás alatt áll. Ön is érzékeli ezt?

Mi az idei karácsony legfontosabb üzenete?

Az interjú további részében szó esik még a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Betegápoló Irgalmasrend idei munkájáról. Utóbbi esetében a pandémia hatása is szóba kerül a rend munkájára, és az abban dolgozó önkéntesek, szerzetesek, betegápolók gyors és hatékony alkalmazkodásáról a világjárványhoz. Az egész adás itt nézhető meg.

Forrás/fotó/videó: Pesti TV

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.