Pesti Srácok

Nézzük magát az embert! – A Politikai Hobbista Márki-Zay Pétert elemzi

null

A Hobbista egy pszichológus segítségével utánajárt, kicsoda és micsoda Márki-Zay Péter, akiről a haladó médiában olyan portrék jelennek meg, hogy egy igazi polihisztor, egy zseni, egy Cincinnatus, akit úgy kellett rábeszélni, hogy eljöjjön az eke szarva mellől, hogy élére álljon a progressziónak. A kultikus áhítattal övezett messiás valójában egy elég kiszámítható alak: egyszerre gyermeteg és fölényeskedő kiválasztott. Amúgy meg egy nárcisztikus, machiavellista pszichopata tüneteit mutatja, amikor napi 2–3 órában magáról beszél a követőinek a közösségi médiában. Ja, és annyira imádja magát, hogy Ambrózy és Kurtz gyanúja szerint a levágott körmét sem dobja ki, hanem vagy megeszi, vagy elteszi egy befőttes üvegben, hogy ott is csodálhassa önmaga egy kicsinyke darabját.

Egyetlen dologtól retteg ma a nyugati polgár: hogy nehogy megsértsen valahol valakit valamivel. Az Európai Bizottság pedig ezért egy új, sértésmentes, kiherélt újbeszélt készít, hogy még véletlenül se sérthessünk meg olyanokat, akik amúgy nem is foglalkoznak az őket ért, állítólagos sérelmekkel. Ahogy a muszlimok nem akarják betiltani a karácsonyt, úgy a nők sem igénylik, hogy a férfiak ne mehessenek közösen focizni. Ez egyedül a nyugati társadalmakban tömegével képzett muciológusok és buta politikusok gondja.

A második félidőben a Hobbista történetének eddigi legnagyobb, leghosszabb németezésére került sor. Nem véletlenül foglalt helyet a kispadon Megadja Gábor is, biztosítva a nehéztüzérséget. A vendég a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének elnöke, Bauer Bence, aki 20 évet élt Németországban, és talán a legalaposabban, legátfogóbban ismeri az ország politikai, társadalmi, gazdasági viszonyait. És amit a srácok egy nagy adag trollkodással fűszerezve elmondtak a németekről, azt ő szakmai oldalról is megerősítette: a németeken ismét úrrá lett a kiválasztottság érzése, a küldetéstudat. Csak most épp a jóemberkedés a jelszó, a parancs, amit mindenkinek követnie kell, ha beledöglik is.

A teljes műsor itt nézhető vissza.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.