Pesti Srácok

Szeretni jöttem – Tóth Gabi megható dallal válaszolt az őt ért támadásokra

Kétféle művészet van: a mainstream, liberális elit által piedesztálra emelt "elismert" előadók mutatványa, ami általában kimerül a ripacskodásban és azoknak támadásában, akik nem felelnek meg a vezéreszméiknek, és az, ami önmagáért a művészetért létezik, értéket közvetít és vajmi keveset törődik azzal, hogy megfelel-e a fősodornak, amíg megtalálja a közönségét. Tóth Gabi könnyen lehetett volna a liberális művészkörök kedvence, hiszen pályája egy kereskedelmi csatorna tehetségkutató műsorából indult, megjelenése sem a tipikus konzervatív háziasszony mintája. Ha beadja a derekát, valószínűleg most a baloldal egyik kedvenc házicelebje lenne, ő ehelyett kitartott elvei mellett, és elviselte az Eucharisztikus Kongresszuson való fellépését követő gyűlölethullámot. Most pedig legújabb dalában válaszolt az őt ért támadásokra.

Nem is lehetne aktuálisabb ez a dal, hiszen a negyedik gyertyát gyújtjuk meg ma, a szeretet lángját. Lélekben készülünk Jézus születésére, a keresztény kultúrkör legnagyobb ünnepére, a karácsonyra. Hívők és nem hívők egyaránt átérzik ennek a jelentőségét. Nem véletlen, hogy a dal mondanivalójához méltó helyszínen, Hollókőn készült a klip. Ez a háromszáz lelkes pici település, a hegyek között olyan, mint egy mesevilág. Visszarepít az időben és elvarázsol a szépségével, hangulatával, történelmi hagyományaival. Azt érzi az ember, hogy hazaérkezett. Itt egyszerre megtapasztalható múlt és jelen. Az itt élők kedvessége, vendégszeretete pedig példaértékű. Ezúton is köszönet mindenért.

Tóth Gabi legújabb dala mindenkinek szól, aki úgy érzi a szeretetet választja a gyűlölet helyett, és hisz abban, hogy ez megoldást jelenthet a legtöbb hétköznapi problémára. Rajtunk, mindannyiunkon múlik, hogy merre tart ez a világ.

Forgatási kép a Tóth Gabi legújabb videóklipjéből
PestiSracok facebook image

Ha megőriztünk valamennyit a gyermeki őszinteségből, tisztaságból már jó úton járunk. Nem mindegy, hogy mit hagyunk örökül az utánunk jövő nemzedéknek. A gyerekeinknek, unokáinknak. Őrizzük a létünk lángját és szívből írjunk mesét, talán ez a boldogság kulcsa. Higgyünk benne és valóra válik!

Szeretni jöttem!

Forrás: PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.