Pesti Srácok

Ürge-Vorsatz Diána: a közösség nem fog fennmaradni, ha csak magánügynek tekintik a hitet

null

Az emberi önzés, az énszeretet a forrása korunk legnagyobb problémáinak, miközben a hit felvállalását, a vallásosságot a magánügy szférájába száműzték – erről beszélt portálunknak Ürge-Vorsatz Diána klímakutató, aki egyike volt az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tizenkét hírnökének. A kutató szerint ugyanakkor a kongresszus egyik legfontosabb üzenete, hogy együtt sokkal többek vagyunk. Mint fogalmazott, a közösség nem fog fennmaradni, ha nem fog össze, ha az emberek csak magánügynek tekintik a hitet, és csak négyszemközt találkoznak Jézussal.

Erdő Péter bíboros felkérésére tizenkét hírnök népszerűsítette az 52. Eucharisztikus Kongresszust; minden neves közéleti személyiség más-más területekről érkezve vállalta az országjárást, a személyes tanúságtételt. A hírnökök közt volt költő, színész, orvos és zenész is, Ürge-Vorsatz Diána személyében pedig klímakutató.

A fizikus szerint a teremtésvédelem ma egy különösen fontos téma, és emiatt nem is elsősorban a neki, mint inkább a témának szólt a felkérés, hiszen úgy vélte,

PestiSracok facebook image

Fontosnak nevezte kiemelni, hogy a kereszténységtől egyáltalán nem idegen a természetvédelem, hiszen például a természet szeretete a katolikus közösségek mindennapjainak is hagyományosan részét képezi. Hozzátette: a kérdés Ferenc pápa enciklikájának megjelenése óta nagyobb hangsúlyt kapott ugyan az egyházon belül, de például Magyarországon a Naphimnusz Egyesület már Ferenc pápa megválasztása előtt létezett és már előtte kezdte összekötni a tudománynak és a katolicizmusnak ezt a két területét, a teremtésvédelmet és a vallásosságot.

Ezt ne annyira hangsúlyozzuk...

Maga Erdő Péter a tanúságtevőkkel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy egy közösségben vagy az ország nyilvánossága előtt felvállalni a vallásosságot napjainkra kihívássá vált. Ezzel kapcsolatban Ürge-Vorsatz Diána is felidézte: volt olyan eset, hogy egy forgatáson azzal az indokkal, hogy becsillog a nyakán a kereszt, azt kérdezték, nem lehetne-e levenni.

– fogalmazott, hozzátéve: azt nem tapasztalta, hogy veszítene a tudományos hiteléből, ha valakiről kiderülne, hogy vallásos. A klímakutató ugyanakkor megjegyezte azt is: az Eucharisztikus Kongresszus alkalmával derült ki számára a kollégáiról, hogy közülük is többen nagyon mélyen vallásosak. Ez annak is betudható, hogy tudományos körökben az a közmegegyezés, hogy ez mindenkinek a magánügye.

A közösség nem fog fennmaradni, ha csak magánügynek tekintik a hitet

– idézte fel Ürge-Vorsatz Diána hírnökségének legnehezebb, mégis legemlékezetesebb pillanatait, kiemelve, hogy magától sosem jelentkezett volna erre a szerepre, nemcsak azért, mert nem szereti a tömeget, hanem mert szeret magában, vagy egy kis templomban, erdei kápolnában találkozni Jézussal.

– fogalmazott a klímakutató, aki szerint az Eucharisztikus Kongresszus legnagyobb tanulsága, hogy együtt, közösen csodákra vagyunk képesek.

– fogalmazott, kiemelve, hogy a közösség megtapasztalása ébreszthet rá bennünket önző életmódunkra, és ez különösen fontos, ha gyermekeink jövője fontos a számunkra.

Fotó: Ambrus Marcsi/NEK

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.