Pesti Srácok

A kapitány elintézte – Hirtelen a háromszorosára emelkedett a baloldal népszavazási aláírásainak száma

A kapitány elintézte – Hirtelen a háromszorosára emelkedett a baloldal népszavazási aláírásainak száma

Csaknem két hónapig még csak megközelíteni sem volt képes a baloldal a népszavazásukhoz szükséges kétszázezer aláírást, a napokban pedig a hideg téli időjárás miatt el is kezdték felszámolni a standjaikat, csütörtökre azonban megtörtént a csoda, sőt, maga a C.S.O.D.A. A kapitány maga jelentette be, hogy a még hibádzó mennyiség bő hatszorosa, több mint háromszázezer szignó esett be valahonnan, ezzel megvan a négyszázhetvenezer (!) aláírás. Ha ez valamilyen okból igaz is lenne, az ellenzék akkor is elbukta, hogy népszavazásukat az országgyűlési választással egy időben írják ki az illetékesek, a határidőből ugyanis már kifutottak. A kapitány nem tud Gelgővel tartani a pénteki leadásra, de lélekben vele lesz – ígérte harcostársának a kapitány. Még csak január derekán járunk, de már megvan az idei esztendő legordasabb politikai kamuja, ugyanakkor ne kényelmesedjünk el, ugyanis ezek ugyanígy fognak bármit behazudni áprilisig, a voksolás napján és majd azután is!

Csütörtöki Facebook-bejegyzésében jelentette be Márki-Zay Péter, hogy négyszázhetvenezer aláírást gyűjtöttek össze a Fudan Egyetem magyarországi elgáncsolására és az álláskeresési járadékra vonatkozó népszavazási kezdeményezésükhöz. A kapitány ehhez egy kis színjátékot is kreált, amiből a gyanútlan hírfogyasztó azt a következtetést vonhatta le, hogy a kapitány elsőként Karácsony Gergelyt hívta fel az örömhírrel. A személyes, bizalmas közlés csatornájául a Facebookot választotta, attól nyilván még intimebb a kis titkuk. A kapitány azt nem részletezte, hogy mégis, hogy a búbánatba' esett be hozzájuk több mint háromszázezer aláírás azok után, hogy csaknem két hónapnyi kínlódással sem tudták még csak megközelíteni sem a kétszázezres limitet, sőt, az első vonalban lévő baloldali politikusok látták be sorra nyilvánosan, hogy a kezdeményezésük bizony nem érdekli az emberek többségét.

Egy hete még a saját bevallása szerint is legfeljebb százhetvenezer aláírásnál tartott a baloldal, majd jött a beletörődés, és lám, eljött a csoda is: a teljes érdektelenség befújt még valahonnan háromszázezer szignót. Karácsonyék pénteken reggel adják le azokat, a kapitány nem tud ott lenni, mivel megfertőződött a koronavírussal, ezért karanténban van. Az ívek vizsgálatára/hitelesítésére hatvan napja van a Nemzeti Választási Irodának, és a köztársasági elnöknek is van ideje mérlegelni a népszavazás kiírását. A szabály szerint a kiírás és a szavazás között legalább ötven napnak kell eltelnie, így még a legnagyobb jóindulattal sem eshet egybe a baloldal népszavazása az országgyűlési választással. A kormánypártok által kezdeményezett, a gyermekvédelemről szóló népszavazás viszont egybeesik, arról április 3-án szavazhatunk. Még amennyiben meg is lesz hivatalosan a baloldali komédiához szükséges mennyiségű aláírás, azt a legkorábban a nyáron véleményezhetnék az erre fogékonyak. Emlékeztetőül: a Fidesz 2018-ban három nap alatt gyűjtött össze háromszázezer aláírást.

Forrás: Facebook/PS; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.