Pesti Srácok

Márki-Zay megbénította a baloldali összefogást, a baloldal saját véleménye szerint is

null

A parlamenti választás előtt három hónappal felszívódott a magyar baloldal – legalábbis erről jelentetett meg hosszas fejtegetést a baloldali 24.hu hírportál, akik több ellenzéki háttéremberrel is beszélgettek a jelenség okáról. Mint kiderült, a kormányváltásban reménykedő liberális oldal most döbbent rá, hogy milyen nehézségekkel jár egy hatpárti összefogás, amelynek működését az is tovább nehezíti, hogy a 2021-ben rendezett házi roncsderbijüket sem tudták megnyerni. Ennek következtében a közpénzmegvonástól deliráló és az államkassza kulcsának megszerzéséről nyálcsorgató ábrándokat szövögető összefogás közös miniszterelnök-jelöltje az a Márki-Zay Péter (MZP) lett, aki saját politikai bázis és jóízlés híján is megakasztotta a baloldali romhalmaz fogaskerekeit.

A nyilvánosság hónapok óta azt látja, hogy a baloldali kampány megállt, tavaly év végén pedig nyílt ellentétek bukkantak felszínre az összefogáson belül. A portálnak több, a névtelenségük megtartása mellett nyilatkozó ellenzéki politikus is arról számolt be, hogy MZP előválasztási győzelme óta megtört az a struktúra, amelyet egy év alatt épített fel a hatpárti szövetség. Az egyik nyilatkozó szerint az összefogás pártjai nehezen találják meg a hangot Márki-Zay stábjával, a döntési mechanizmus pedig nehézkes. A közös munkát tovább nehezíti, hogy az országos politikában már évtizedes tapasztalattal rendelkező pártok és MZP stábja teljesen más valóságot érzékelnek. A nyilatkozó szerint a baloldal jelenlegi kampánya kényelmes Fidesz-győzelemhez vezet, míg ezzel szemben Márki-Zay stábja úgy látja, hogy kormányváltás lesz.

Az előválasztás után kiöntött a latrina

Az előválasztás második fordulójában a résztvevő pártok is úgy kalkuláltak, hogy Karácsony Gergely simán megnyeri a miniszterelnök-jelölt-jelöltek csatáját, de a főpolgármester visszalépése MZP javára mindent megváltoztatott. Az egyik párt befolyásos embere szerint nemcsak a papírforma borult, hanem a politikai résztvevők is sokkot kaptak. Ráadásul a kampányfinanszírozókat is jogosan frusztrálta, hogy hatalmas összeget égettek el Karácsony Gergely kampányára, aki aztán önként visszalépett. Csalódottságra mindenkinek volt oka, aki nagy ambíciókkal indult neki a háziversenynek, így Jakab Péter és a Jobbik is koppant, Fekete-Győr Andrásék eleve rosszul kufárkodtak a tárgyalóasztalnál, a DK háttérországában pedig az okozott feszültséget, hogy olyan ember lett a közös jelölt, aki Gyurcsány Ferenc ellen kampányolt, majd együttműködésre kérte a volt miniszterelnököt. A háttérinformációk szerint a DK háza táján az aktivistákban váltotta ki a legnagyobb ellenállást MZP személye, így rengeteg „terápiás” beszélgetésre volt szükség, hogy csökkentsék a feszültséget.

PestiSracok facebook image

– mondta egy ellenzéki háttérember. Arra is rámutatott, hogy MZP győzelmével több mint egy év egyeztetései mentek a kukába, ráadásul a közös miniszterelnök-jelölt a már elfogadott ellenzéki program több pontján is változtatást kért. Az összefogás munkáját tovább bonyolítja, hogy Márki-Zay csak korlátozottan van Budapesten.

– panaszolta a belső ember. A portálnak nyilatkozó pártemberek többsége azt is kiemelte, hogy MZP stábja lelkes amatőrökből áll.

Túlbonyolították

Belső forrásaira hivatkozva a hírportál azt írta, hogy strukturális gondok halmozzák a baloldal problémáit. Mint írták, az összefogás működtetéséhez öt szinten folynak az egyeztetések:

  • a pártelnöki találkozókon;
  • azt megelőző előkészítő egyeztetésen;
  • a programalkotói tanácsban;
  • külön csoportja van a kommunikációs vezetőknek (ezt vezeti a korábbi ATV-s műsorvezető, Simon András);
  • és van egy kampánycsapat is, ahova szintén minden párt delegál embert.

A kampánycsapatot MZP embere, Zaránd Péter vezeti, akiről szintén nincsenek jó véleménnyel a pártok. A portál úgy fogalmazott, hogy a legkedvezőbb jellemzés szerint a többi MZP-emberhez képest ő a legjobb képességű, viszont sose vezetett országos kampányt és nem nyert soha semmit.

– mondták a nyilatkozók. Zaránd Péternek nincs tekintélye a pártvezetők és a háttéremberek között sem, ráadásul a pontos szerepe sem tisztázott. Egyesek szerint a teljes ellenzék kampányfőnöke, mások szerint viszont csak közvetít Márki-Zay felé, de önálló döntéseket nem hoz.

A legégetőbb probléma a betűtípus

A közös ellenzéki döntéshozatal résztvevői közül többen is úgy látják, hogy nagyon lassan születnek a döntések.

– írta a portál a forrásaira hivatkozva, majd azt is hozzátették, hogy MZP a használt betűtípus szintjéig is képes beleszólni a dolgokba. A hírportál „traumatizált” forrásai szerint pillanatnyilag nincs központja és irányítója a kampánynak. Ennek következtében nincs olyan egységes kampányszöveg, amelyet a hatpárti koalíció résztvevői egységesen kommunikálnának. Meglátásuk szerint hiába adják egymásnak a kilincset az ATV-ben, a konkrétan megfogalmazott tételmondatok nélkül nem lesznek képesek elérni a választókat.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.