Pesti Srácok

Pataky Attila szerint szemléletváltásra van szükség a médiában és a politikában is

null

Új lemezzel és kirobbanó formában zárja az évet a hetvenéves rocklegenda, Pataky Attila, aki néhány napja az EDDA Művekkel tízezer ember előtt lépett színpadra a Papp László Budapest Sportarénában. A dalszerző–énekes szerint a Kárpát-medence népének rengeteg feladata van, például az, hogy világháborúk helyett megteremtse a világboldogságot. Ezt a mottót tükrözi az új album címadó dala is, „A hírvivő”.

Pataky Attila megosztotta velünk új jelszavát.

– fogalmazta meg a célt a rockénekes, aki azt is felidézte, hogy nyáron ismét együtt volt a zenekar a rajongóival.

PestiSracok facebook image

Út a fény és a szabadság felé

– sorolta az énekes.

– idézte fel a közös élményt az EDDA frontembere, aki, elmondta, hogy az új album címadó dala a hitvallásukról szól.

A szeretet az egyetlen valóság

– hangsúlyozta Pataky Attila, aki szerint a szeretet az egyetlen valóság.

– szögezte le az EDDA első embere, aki tízezer ember előtt lépett színpadra a napokban.

Ahol a fókusz, ott az energia

– emelte ki Pataky Attila, aki szerint az ország most jó irányba halad, ám mégis úgy véli, a politikusoknak és a média munkatársainak is szemléletváltásra van szükségük. Megítélése szerint nem lenne szabad ismételgetni, emlegetni a negatív eseteket, nem kellene állandóan a másik oldalt reklámozni. A rocklegenda hangsúlyozta, hogy ahol a fókusz ott az energia, ezért a pozitív eredményeket és a célokat kell folyton mantrázni, mert a szavaknak mágikus erejük van.

– idézte fel a rocklegenda, hangsúlyozva, hogy valóságunk megteremtésében a szavaknak kiemelten fontos szerepük van.

– figyelmeztetett rá Pataky Attila, aki ismét kiemelte, hogy a szavaknak teremtő erejük van.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még