Pesti Srácok

Privát klub törökfürdőjében találták holtan Homonnay Gergely DK-s aktivistát: szekrényében kábítószergyanús anyagot foglaltak le

Privát klub törökfürdőjében találták holtan Homonnay Gergely DK-s aktivistát: szekrényében kábítószergyanús anyagot foglaltak le

A szilveszteri buli után holtan találták Homonnay Gergely radikális baloldali aktivistát. Olasz sajtóinformációk szerint keringési elégtelenség okozta halálát, szekrényéből pedig kábítószergyanús anyagot foglaltak le a rendőrök.

Sokak számára onnan lehet ismert a Corriere della Sera által csak magyar írónak titulált Homonnay neve, hogy rendszeresen publikált közösségi oldalán magyarellenes tartalmakat. A Gyurcsánnyal és Dobrevvel is remek kapcsolatot ápoló, nyíltan homoszexuális férfi évek óta Olaszországban élt, ahova állítása szerint az elnyomó honi diktatúra miatt menekült. Az ellenzéki aktivista működtette az Erzsi for president nevű oldalt is, ahova macskája mögé bújva szidta válogatás nélkül a hazai közélet tagjait, köztük politikusokat és azokat, akik jobboldali nézeteket vallanak.

Az olasz portál szerint szombaton hajnalban találták meg a férfi holttestét. A szilveszteri bulit Róma San Giovanni negyedében töltötte, a Bananon nevű privát klubban, egy törökfürdő mosdójában találták meg. Miután a rendőrök átkutatták szekrényét, abból többek között egy zacskó fehér port és néhány fiolát foglaltak le, amelyek "titokzatos folyadékot" tartalmaztak. Egyelőre vizsgálják, mi okozta Homonnay halálát, ám az első hírek szerint keringési leállás vezetett a halálához. Nem tudni egyelőre, van-e összefüggés a kábítószer és a haláleset között. A Corriere szerint a DK-aktivistát meztelenül találták meg a mosdóban; hiába értek ki gyorsan a mentők, az életét már nem lehetetett megmenteni.

A rendőrök Homonnay Instagram-posztjaiból azt szűrik le, hogy máshol ünnepelte a szilvesztert, ám hajnali 5-kor a törökfürdőként üzemelő privát klubba ment; az még kérdéses, hogy egyedül, vagy volt-e társa. A klub egyik vezetője a rendőröknek elmondta: reggel vette észre, hogy a fürdőrészlegben valaki rosszul van. A holttesten az orvosok nem találtak erőszakra utaló nyomot, tehát az ellenzéki aktivistát nem ölték meg. A Corriere szerint nem kizárt, hogy Homonnay kokaint és/vagy GHB-t fogyasztott.

PestiSracok facebook image

Forrás: Corriere della Sera

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.