Pesti Srácok

Trágársággal palástolta zavarát a Városháza-ügyben Karácsony Gergely (videó!)

Trágársággal palástolta zavarát a Városháza-ügyben Karácsony Gergely (videó!)

Hihetetlen, de Karácsony Gergely a legutóbbi, hétfői vizsgálóbizottsági ülésen igyekezett tizenkilencre lapot húzni, azaz a Városháza baloldali körök általi sunyi eladási kísérletét viccre venni. A súlyos, korrupciós botrány nehéz hónapokat okozott eddig is a főváros baloldali vezetésének, a főpolgármester pedig az igazán kellemetlen ügyben már védekezni sem akart, inkább trágárkodott és mosolyogva beszélt mellé. Baloldali politikustársai a sértegetést sem vetették meg, hiszen a nem az eszéről ismert Horváth Csaba egyszerűen lehülyézte a vizsgálóbizottság fideszes elnökét, Kovács Pétert, érdemi válaszokra azonban egyik baloldali bizottsági tag sem volt képes. Budai Gyula országgyűlési képviselő volt a Pesti Riporter vendége, aki kendőzetlenül mondta el véleményét a baloldal utóbbi éveinek legnagyobb botrányáról, amelyért nem hajlandóak vállalni a felelősséget.

A Pesti Riporter keddi adásában először felidéztük, hogy Bajnai Gordon támogatta Karácsony Gergelyt, és azt is, ahogy a Városháza-gate-ről beszél az elhíresült hangfelvételen. A tények és a súlyos korrupciós ügy nem érdekli a baloldali vezetőket, annál inkább a trágárkodás – ezt fejtette ki Budai Gyula, fideszes országgyűlési képviselő a Pesti Riporterben. A baloldal utolsó tíz évének legnagyobb botránya azonban lepereg a felelősségtől menekülő baloldaliaktól.

A műsor vendége volt Kupcsok Péter, a tatabányai Fidesz frakciószóvivője is, aki részletesen beszámolt arról, hogy az álfüggetlen, a baloldal által támogatott városi polgármester milyen nemtelen módon mondott fel számos önkormányzati dolgozónak egyik percről a másikra. A polgármester a Pesti TV stábjának sem volt hajlandó válaszolni a kérdéseire – a baloldal ismét bizonyított.

Végül Bálint Botond, a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese volt a Pesti Riporter vendége, aki az árfolyamstop körüli mizériát világította meg, rámutatva egyben a baloldal hiteltelenségére, akik ebben a kérdésben sem képviselnek állandó véleményt; azt mindig az aktuális széljáráshoz viszonyítják demagóg módon.

PestiSracok facebook image

A teljes műsor itt nézhető vissza.

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.