Pesti Srácok

Volner üzent a baloldali szavazóknak: senki nem mondhatja majd, hogy a megszorításokról Márki-Zay nem szólt előre

Volner üzent a baloldali szavazóknak: senki nem mondhatja majd, hogy a megszorításokról Márki-Zay nem szólt előre

Volner János a Pesti Riporterben üzent a baloldali szavazóknak. A politikus szerint "senki nem mondhatja majd, hogy Márki-Zay Péter nem szólt előre a megszorításokról". Az ellenzéki szavazók sem tudják, hogy mire számíthatnak, a baloldali politikusok ráadásul össze-vissza ígérnek és mondanak mindent, csak azért, hogy rájuk szavazzanak. "Ezeknek az embereknek fogalmuk sincs arról, hogy mit csinálnak a gazdaságban" – mondta. A Volner Párt elnöke emellett hozzátette: Gyurcsány Ferencék láthatóan elengedték már a 2022-es választást.

Donald Trump támogatásáról biztosította Orbán Viktor és sok sikert kívánt az április választásokhoz – egyebek mellett erről és a nemzetközi konzervatív erők kapcsolatáról Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ elemzője beszélt a Pesti Riporterben. A szakember kifejtette: Magyarországon a baloldalnak nincs esélye arra, hogy tisztességes versenyben kormányzó erő lehessen, ezért kell előretolni valakit, aki úgy csinál, mintha jobboldali lenne.

A műsor második részében Volner János volt a Pesti Riporter vendége, aki azt mondta: "már Karácsony Gergely is alkalmatlan volt, de az ellenzékről Márki-Zay még néhány százalékot lefarag a választásokig". Hozzátette: az ő személye egyébként még a Momentum szavazótáborára is veszélyes, mert sokan hisznek neki. Volner János egyúttal üzenet a baloldali szavazóknak és a Pesti TV nézőinek is: "senki nem mondhatja, hogy Márki-Zay Péter nem szólt előre a megszorításokról".

Forrás: Pesti TV

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Hihetetlen döntést hozott az MLSZ, nem emlékezhetnek meg a Puskás Arénában a szurkolók a lengyel–magyar barátságról (videó!)

Exkluzív március 21.
A szurkoló nemcsak nézi a mérkőzést, szotyizik és kiabál valamit a pálya szélén, szorosan kötődik klubjához, a nemzetéhez, ennélfogva óriási lokálpatriotizmus és hazaszeretet jellemzi. Természetesen nincs ez másként azoknál a drukkereknél, akik rendszeresen látogatják meg a válogatott meccseket és a B-középben szurkolnak torkaszakadtából a nemzeti tizenegynek. A magyarsághoz és annak történelméhez pedig szorosan kapcsolódik a lengyelekkel közösen ápolt évezredes barátság, amelyre a magyar szurkolók méltóképpen emlékeznek meg évről évre. Sajnos idén ez elmarad, mert az MLSZ "politikai tartalmat lát" egy olyan drapériában, ami csak emlékezni akart volna erre a meseszép hagyományra.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Tomboló magyargyűlölet Ukrajnában - A Vereckei Emlékművet is elpusztítanák a nacionalisták

Exkluzív 2022 október 6.
A háború legsötétebb óráiban sem hajlandóak a békés együttélésre ukrán nacionalista csoportok. Bár egyes becslések szerint a 150 ezres kárpátaljai magyarságnak mára körülbelül egyharmada maradt Kárpátalján, azaz Ukrajnában és a belső menekültek által egyértelműen elindult egy rendkívül gyors és visszafordíthatatlannak tűnő elukránosodás, vannak, akiknek ez sem elég. Kárpátaljai olvasóink egy olyan blogra, illetve több tízezer követővel bíró Facebook-oldalra hívták fel a figyelmünket, amely a magyarok elleni uszítás, gyűlöletkeltés iskolapéldája, mégsem sért közösségi alapelveket, ukrán jogszabályokat, sőt mi több, a szóbeszéd szerint magasról támogatott is az oldal működése.