Pesti Srácok

A baloldal hergel, hazudik és háborúba sodorná az országot – idézetek tőlük

null

Lassan axiómaként értelmezhetjük azt a kijelentést, miszerint a magyarországi baloldal nemzetellenes. Ha a migránsok feltartóztatásáról van szó, az ellenzék beengedné őket, életveszélybe sodorva az ország lakosságát. Ha a koronavírus elleni védekezés van terítéken, azt hátráltatják, alaptalanul támadva a lélegeztetőgépeket és az oltásokat. Ha a magyar családoknak évente átlagosan félmillió forint megtakarítást jelentő rezsicsökkentésről van szó, ők eltörölnék azt. Amennyiben pedig háború dúl a szomszédban, ők belesodornák az országot egy fegyveres konfliktusba. Mert ők ilyenek, semmi építés, csak kárt tudnak okozni.

2022. február 25-én, pénteken napvilágot látott a Gyurcsány-lista, a baloldal közös választási listája. A névsor elnevezése nem véletlen, a Gyurcsány-házaspár a TOP8-ban, de helyet kapott még Vadai Ágnes és Gy. Németh Erzsébet is a listán. Ebből is látszik, mennyire fontos Apró Antal unokájának, Gyurcsány Ferenc feleségének, hogy Magyarországot képviselje az Európai Parlamentben, illetve mennyire érdekli a főpolgármester-helyettest Budapest ügye. Az alábbiakban azt vesszük górcső alá, a lista első tíz szereplője közül, ki, mit nyilatkozott az orosz-ukrán konfliktussal kapcsolatban.

A listavezető kapitány, Márki-Zay Péter szerint katonákat és fegyvereket kéne küldeni Ukrajnába. Hát persze, szálljunk szembe – teljesen értelmetlenül és esélytelenül – Oroszországgal. Ez a növekvő magyar gazdaságba, hazánk gázellátásába, és, ami a legfontosabb, honfitársaink életébe kerülne. Nem véletlen, a dobogó legfelső fokán hangzanak el a legnagyobb böszmeségek.

Az ezüstérmes Dobrev Klára február 25-én ezt írta ki a Facebook-oldalára: „Miközben az EU minden vezetője félreérthetetlen szavakkal üzent Moszkvának, hogy a szabad világ nem hagyja büntetlenül ezt a háborús rémtettet, Orbán a háttérben továbbra is mindent elkövet a szankciók enyhítése érdekében.” Gyurcsány felesége, hűen az urához, hazudik – reggel, éjjel meg este! A magyar kormány és az élén Orbán Viktor semmilyen szankciót nem vétóztak meg és nem enyhítettek Oroszországgal szemben a háború kirobbanása óta. Dobrev valótlan állításokkal hergeli a magyarokat és próbálja rombolni a kormányba vetett bizalmat.

PestiSracok facebook image

A bronz medált átvevő Karácsony Gergely egész egyszerűen csak kitette az ukrán zászlót a Városházára. Ettől nyilván rögtön hazamennek az oroszok, véget ér a háború. A főpolgármester minden cselekedete az alkalmatlanságáról és a tutyimutyiságáról árulkodik. Máig felfoghatatlan, hogy a budapestiek ezt a „magas és vékony”, rátermett vezetőt választották meg a főváros élére. Hála Istennek és a magyarok józan ítélőképességének, Karácsony Gergely – bár már megpróbálkozott vele többször is – nem lett miniszterelnök, helyette az Orbán-Szijjártó páros képviseli hazánkat e tragikus időszakban az EU-ban és a nemzetközi szervezetek előtt.

Jakab Péter, az Országgyűlés ügyeletes bohóca, ismét gyomorforgatóan nyilatkozott a Facebookon, ahol egy bejegyzésében az Ukrajnából érkező menekültekkel kapcsolatban azt írta, hogy „Az Orbán-kormány pedig azon túl, hogy átengedi őket, semmilyen érdemi segítséget nem ad.”, illetve „A kormány meg ezúttal is megbukott.” Nos, a valóság ezzel szemben az, hogy Orbán Viktor szombaton kiemelte, hogy „akik ide érkeznek, és sokan jönnek, sokan jönnek gyerekekkel, mind tisztességes ellátást kapnak”. Ami meg fog bukni, az nem a kormány, hanem a nemzetellenes baloldal április 3-án, amihez immáron a Ballikká avanzsált Jobbik is csatlakozott.

Fekete-Győr András, aki a Gyurcsány lista ötödik helyén szerepel, Márki-Zay Péternél egy fokkal visszafogottabb ötlettel állt elő: a hadügyi szakértő, az elektromos rollerek kriptonitja, a jobboldali újságírók réme szerint „csak” fegyvereket kellene küldenünk az ukrán hadseregnek. A Momentum korábbi elnökéről tudjuk, hogy nem, hogy nem a legélesebb kés a fiókban, egyenesen egy kanál. Itt viszont háborúról van szó, ami komoly dolog. Célszerű inkább a háttérben maradnia, és valamelyik belvárosi romkocsmában eltartott kisujjal citromos sört szürcsölgetve, távolról szemlélnie az eseményeket. Mindenki jobban járna.

Az MSZP-s Tóth Bertalannak, a szégyenlista hatodik helyezettjének, vélhetően, elgurult a gyógyszere, ugyanis az alábbi mondatot sikerült leírnia: „Mindaz, ami most történik Ukrajnában, az Orbán Viktor külpolitikájának teljes csődjét jelenti.” Ja, vagy esetleg a szocialista politikus kóros elmeállapotát? Tudjuk, hogy a baloldal szerint mindenről IS a magyar miniszterelnök tehet, de azért mégis legyen már egy határ! Mi lesz a következő, Orbán Viktor felel az afrikai éhezésért, a dél-amerikai bűnözésért, vagy az észak-koreai diktatúráért? Habár, utóbbi kommunista diktatúra, az talán még szimpatikus is a mi rendkívül antipatikus ellenzékünknek.

Ungár Péter, a mérhetetlen támogatottságú LMP politikusa a következő a baloldal közös listáján. Ő a közmédiát vádolta meg azzal, hogy orosz propagandát folytat. Minden bizonnyal így van, hiszen az M1-en számtalanszor elismételték a magyar kormány álláspontját, miszerint elítélik Oroszországot. Az érdekes eszmefuttatások itt nem fejeződtek be, Ungár szerint „ha nem a földgáz lenne az energiaellátásunk alapja, akkor nem tudna ezzel fenyegetni minket.” Egyrészt, Magyarországot nem fenyegeti senki, másrészt, a tisztelt képviselő úr mit gondol, mégis mi mással fűtenének a magyarok télen?

Az emlegetett lista névadója és egyben nyolcadik helyezettje, az ország mindig öröm-ittas szemkilövetője ismét a magyarok ellen munkálkodik. Konstruktív javaslatok helyett Gyurcsány Ferenc azt volt képest kiírni a Facebookra, hogy a magyar kormány „tegye meg, amit megtehet. Például függessze fel a paksi beruházást, valamint szputnyik vakcina magyarországi gyártásáról szóló tárgyalásokat.” Nincs több kérdésünk, a DK elnöke egy zseni! A szomszédban háború dúl, ezért mi tegyük konckára az energiaellátásunkat, illetve ne oltassuk be az embereket minden rendelkezésre álló, biztonságos vakcinával. Micsoda eszmefuttatás! A poszt február 24-én 6 óra 7 perckor született, ki tudja, mi (és mennyi) folyt akkor az Apró-villában...

Z. Kárpát Dániel, a Gyurcsány-lista kilencedik befutója történelmi megállapítást tett az orosz-ukrán háború kirobbanása kapcsán: „Orbánék külpolitikája pedig megbukott.” Ehhez az elmés és alapos kül- és geopolitikai elemzéshez nem tudunk mást hozzáfűzni: gratulálunk!

Vadai Ágnes, aki az ellenzéki közös lista első tíz szereplője közül az utolsó, úgy véli, „Azok veszélyeztetik a magyar emberek biztonságát, akik most már NATO-tagságunk kapcsán is pávatáncot járnak!” A helyzet az, hogy senki nem jár semmilyen táncot, legfeljebb a baloldal bohóckodik a budapesti orosz nagykövetség előtt, a NATO-tagságunk pedig szóba sem került. Gyurcsány egyik kedvenc politikusa feltette azt a kérdést, hogy „Miért van az, hogy Orbán mindig az első, ha Putyin kér, de az utolsó, ha az EU vagy a NATO?”Mi egy kérdéssel válaszolnánk: miért van az, hogy Vadai mindig hazudik? Nem kért Putyin semmit a magyar kormányfőtől, mi pedig minden – az alapszerződésből vagy az általunk is aláírt megállapodásokból fakadó – EU-s kérést teljesítünk, ahogy a NATO felé sem áll fenn semmiféle tartozásunk.

Jól látható, a baloldal egy súlyos krízis esetén sem csinál mást, mint álhíreket terjeszt és a dolgát végző kormány ellen hergeli a lakosságot. Soha ne felejtsük ezt el nekik, pláne akkor ne, amikor április 3-án az urnákhoz járulunk!

Vezető kép: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.