Pesti Srácok

Bősz Anett árulását nem felejtették el a szocik, az ő mandátumát kérik Gyurcsányéktól

null
Bősz Anett próbál úgy tenni, mintha a pártja létezne (fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu)

Az eddigi hosszas alkudozások ellenére sincs még végleges listája a baloldalnak, sőt, a hírek szerint az MSZP és a Párbeszéd már nem is vett részt a legutolsó tárgyalásokon. Pedig a listaállítás határideje vészesen közeleg, addig meg kell egyezniük. Nincsenek illúzióink: végül úgyis Gyurcsány akarata érvényesül – olvasható az Érdi Hírek oldalán.

Sajtóhírek szerint a baloldal választási vereséggel és azzal számol, hogy ezáltal 45 listás parlamenti helyet tudnak elérni pártembereiknek. Akik bejutnak, azoknak a következő négy évre biztosított a megélhetés, barátaiknak és stábjuknak pedig az egzisztencia. Az Érdi Hírek beszámolója szerint a felosztás jelenleg az, hogy a DK 14, a Jobbik 12, a Momentum 8, az MSZP és a Párbeszéd együtt 8, az LMP 3 mandátummal számol. A Gyurcsányékkal tavaly nyáron kötött megállapodás értelmében a DK 14 helyéből egyet Bősz Anettnek, a Liberálisok nevű törpepárt elnökének, a DK frakcióvezető-helyettesének tartanak. Azt ők is érzik, hogy a Pest megye 1. választókerületben az utóbbi időben kétségessé vált számára az egyéni győzelem, ezért mindenképp biztosítani akarják neki a listás bejutást. Ezzel a leosztással azonban az MSZP és a Párbeszéd nem ért egyet. Információik szerint ezen az egyetlen mandátumon megy a vita: az MSZP revansot venne Bősz 2018-as árulása miatt.

Bősz a legutóbbi országgyűlési választáson az MSZP–Párbeszéd listájáról jutott az országgyűlésbe, majd a képviselői esküjét követően pár nappal kilépett a számára mandátumot biztosító pártok közös frakciójából. Ez pedig majdnem a frakció megszűnéséhez vezetett.

„Fogd a pénzt és fuss!” – Bősz Anett árulása nem a véletlennek köszönhető, a szocik most benyújtják a számlát

PestiSracok facebook image

Az Érdi Hírek szerint anyagi természetű vita állt az árulás hátterében; a portál úgy tudja, az akkori MSZP-elnök, Molnár Gyula és Bősz alkut kötött, és Molnár írásban ígérte meg, hogy az MSZP-nek járó állami támogatásból évente 40 milliót juttat majd Bősz törpepártjának. Ám később kiderült: az MSZP elnökségének tudta nélkül kötöttek politikai üzletet. Az MSZP és a Párbeszéd prominensei közül Tóth Bertalan és Szabó Tímea ezután nyilvánosan követelte Bősztől, hogy adja vissza a tőlük kapott mandátumot, amire ő nem volt hajlandó, majd nem sokkal később csatlakozott Gyurcsány frakciójához. Az Érdi Hírek úgy fogalmaz:

Mindezek maradandó nyomot hagytak az elárult pártokban, ezért most azt kérik a DK-tól, hogy egy mandátumot „adjanak vissza” nekik: a Bősz Anettnek szánt mandátumot. Ezáltal a DK-nak 13, míg az MSZP–Párbeszédnek 9 hely jutna. A baloldalon Gyurcsány diktál, és mivel szüksége van a bármire kapható „hasznos idiótákra”, ezért ragaszkodni fog Bősz Anetthez, aki pénzért bármikor képes megtagadni korábbi önmagát, mint ahogy ezt az elmúlt években már bizonyította – írja az Érdi Hírek.

Forrás: Érdi Hírek; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu