Pesti Srácok

Ellenzéki lapok verték át az ország első tradicionális cigány éttermének tulajdonosát

null

A Békés megyei Békésen működik Magyarország első tradicionális cigány étterme, a Kíra vendéglő, melynek tulajdonosa, Ásós Géza nagy népszerűségnek örvend országszerte. Ezt használták ki ellenzéki portálok, melyek a kormány elleni uszításra használtak fel egy vele készült interjút. Ásós egy húszperces Facebook-videóban mesélte el, hogyan vágták át és miként használta fel a baloldal aljas politikai célokra.

Hétfő este fél hétkor írta ki Ásós Géza a Facebook-oldalára, hogy héttől élő videóba fog kezdeni, mert rettenetesen felidegesítették a nap történései. Ekkor még nem volt egyértelmű, hogy az ország első cigány vendéglősét hogyan verte át néhány ellenzéki médium. A szakács azzal kezdte az élőt, hogy elmondta, tavaly év végén megkereste a Népszava egyik újságírója, hogy interjút csinálna vele. Ásós Géza kifejtette, hogy meg is történt az interjú, megjelent a lap egyik mellékletében, mindent rendben talált vele, élesítés előtt jóvá is hagyta, ahogy az amúgy a megszokott a szakmában. Kifejtette, semmi különleges nem volt az interjúban, elmondta milyen egy napja, hogyan küzdötte fel magát és hasonlók. Erre fel, hétfő reggel több ismerőse is neki szegezte a kérdést, hogy mi történt, beszállt-e a politikába, ő pedig nem értette, miről is van szó. Ásós elmondta, hogy a hétvégén Békéscsaba postaládáiban megjelent egy nyíltan ellenzéki lap, benne egy kétoldalas, róla szóló cikkel, amivel nagy probléma nem volt, mert az interjú maga rendben volt, ám valami rettenetesen kiborította.

– mondta Ásós, majd azzal folytatta, nem ehhez adta az engedélyét. A szakáccsal amúgy a Népszava online oldalán elérhető egy tavaly nyáron készült hosszú interjú Pacalország óriása címmel, abban nincs szó politikáról. Többször nyomatékosította, nem ehhez adta a nevét, ismerősei is értetlenül álltak azelőtt, hogy egy ellenzéki propaganda pamflet így visszaélt vele. Leszögezte, az elmúlt években mindkét oldalról érték megkeresések, de annyira távol akarja tartani magát a politikától, hogy ezeket mindig elhárította.

PestiSracok facebook image
Fotó: TV2

– fogalmazott, majd megerősítette, a konkrét interjúval és cikkel nagy baj nincs, hanem a körítéssel, hogy hova passzírozták be, az zavarja.

– közölte és leszögezte, mélységesen felháborítja, hogy őt használták fel arra, hogy bizonyos (ellenzéki) pártok általa népszerűsítsék magukat és bizonyos ellenzéki újságírók így népszerűsítsék írásaikat. Kijelentette, pontosan tudja, mi volt az ellenzéknek ezzel a terve, hogy az emberek meglátják majd a cigány vendéglőst is és így elolvassák majd utána a sok gyűlöletkeltést. Szóba hozta a covid miatti lezárásokat is, melyekkel egyetértett, hiszen a családja és a munkatársai egészségéről volt szó, nem érti, hogy néhány vendéglős miért próbált ellenszegülni és miért kritizálta az akkori rendeletet.

A mostani esetre visszatérve úgy fogalmazott, rettenetesen átverve érzi magát és leszögezte, nem azért van abban az újságban, mert egyetért vele, ugyanis, mint mondta, nem a Békés megyei Hírlapról van szó, mely megjelenik és van benne változatos tartalom, hanem egy direkt a választásra szánt ellenzéki nyomtatványba került bele, ami kiborítja.

– közölte a vendéglős, aki elszomorítónak tartja, hogy személyesen is ismeri a főszerkesztőt, nem tudja, mi történhetett. Szeretné, ha a videója minden békéscsabaihoz és magyarhoz eljutna, hogy tudják, ő nem osztja ezt a véleményt, nem szeretne a politikába belefolyni. Ásós videóját hétfő késő estig már több, mint 16 ezren tekintették meg, 440-en szóltak hozzá és több mint ezren értettek egyet a cigány vendéglőssel.

Forrás: Facebook, kiemelt kép: Behir.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.