Pesti Srácok

Vitályos Eszter a Pesti Riporterben: a Pilis-Dunakanyar nem akar Budapesthez tartozni!

null

A Pesti Riporter hétfői adásának vendége volt Vitályos Eszter, a Fidesz országgyűlési képviselője, akivel egyebek mellett az ellenzék jelöltjéről, Buzinkay Györgyről beszélgettünk. A jelentős támogatottsággal rendelkező kormánypárti politikus kiemelte: szeretnék megőrizni a térség vidéki hangulatát, mert annak lakói nem szeretnének Budapest 24. kerületévé válni.

Vitályos Eszter a műsorban úgy fogalmazott: ellenfele mindent támad, amit a kormány tesz, mégis közben a kormány programjával kampányol a baloldali jelölt. Kiderült: Buzinkay György többek között a rezsicsökkentést is támadja, mert szerinte "emiatt fogy a Duna vize". Azt is elmondta, hogy korábban Buzinkay és Fekete-Győr András Szentendrén a Jobbik (majd Jobbik–DK) helyi jelöltjét, Pál Gábort fasisztának nevezték annak ellenére, hogy pártszövetségesükről beszéltek. Az egykori jobbikost – aki Dobrev Klárával szerepelt a plakátokon – győzte le Buzinkay György, aki az elmúlt években több kijelentésével is kiverte a biztosítékot, így például a jobboldali újságírók bebörtönzéséről írt eszmefuttatásával.

A Pilis-Dunakanyart magába foglaló választókerülettel kapcsolatban Vitályos Eszter kifejtette: az elmúlt évben több lehetősége nyílt források szerzésére, Pest megye ugyanis már önálló régióként pályázhat az európai uniós támogatásokra. A választókerület elnöke hozta létre és irányítja az "Átölel a Pilis-Dunakanyar" szövetséget is, ami azzal a céllal jött létre, hogy ez az országrész megmaradjon vidékinek, mert lakói nem szeretnének Budapest 24. kerületévé válni – tette hozzá a politikus, hozzátéve: szeretnék megőrizni a nyugodt jellegét. Kérdésre válaszolva Vitályos Eszter kifejtette: a választók 86 százaléka a közlekedést kritizálja a legjobban, éppen ezért gondolja azt, hogy a jövőben leginkább a közlekedésfejlesztésre kell nagyobb hangsúlyt fektetni, és számolni a Dunával, mint alternatív közlekedési lehetőséggel.

A teljes beszélgetést a Pesti TV honlapján nézhetik vissza!

Forrás: Pesti TV

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.