Pesti Srácok

A jobboldal áll a béke pártján, a másik oldal háborúba sodorná az országot – a Békemenetről jelentkezett a Pesti Riporter! (Videó!)

A jobboldal áll a béke pártján, a másik oldal háborúba sodorná az országot – a Békemenetről jelentkezett a Pesti Riporter! (Videó!)

Kilencedik alkalommal rendezték meg kedden, március 15-én a Békemenetet, amely a Margit-híd budai hídfőjétől indult és a Kossuth térig tartott, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mondott ünnepi beszédet. A Pesti TV élőben közvetítette a menetet, több politikussal és közéleti szereplővel is interjúztunk, Bayer Zsolt publicista csatornánknak úgy fogalmazott, a jobboldal áll a béke pártján jelenleg, míg a másik oldalon vannak azok, akik tettükkel háborúba sodornák az országot. Gáspár Győző is az első sorból vonult, az énekes elmondta, szörnyülködve nézi a keleti szomszédunknál lévő eseményeket, ezért tartotta fontosnak, hogy kilátogasson a Békemenetre, ugyanis ő mindig is a béke pártján állt. Nacsa Olivér humorista arról beszélt csatornánknak, hogy talán még sosem volt ekkora tétje az országgyűlési választásnak, ugyanis szemmel látható, milyen fejlődésen ment keresztül Magyarország az elmúlt 12 évben.

-

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.