Pesti Srácok

Bemutatták Stefka István Túléltem, mások belehaltak című könyvét, amely személyes történetekkel eleveníti fel a médiaháború harminckét évét (videó+képgaléria)

null

Túléltem, mások belehaltak – Stefka István emlékei a médiaháborúról címmel mutatták be kedden a Pesti TV programigazgató-helyettesének legújabb könyvét, amelyben a szerző saját tapasztalatai alapján írja le, hogyan is működött az utóbbi harminckét évben a magyar sajtó. Beszélgetőpartnerei Alexa Károly irodalomtörténész, az MTI volt vezérigazgatója és Betlen János televíziós szakember, több korábbi aktuálpolitikai televíziós műsor főszerkesztője és szerzője voltak, a moderátor pedig Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője. Stefka István többek között elmondta, hogy most van igazán aktualitása a kötetknek, hiszen információs háború zajlik jelenleg is, a médiának pedig hatalmas szerepe van a választások kimenetelében. Betlen János a beszélgetés során elmesélte, hogy annak idején azért kellett távoznia a köztévéből, mert hitt abban, hogy minden politikai erőnek teret kell engedni, ami az akkori vezetésnek nem tetszett. Alexa Károly egyebek mellett azt a hangulatot festette le, ami a Magyar Távirati Irodánál uralkodott, amikor őt Antall József a szervezet élére tette, miközben a személyzeti vezető ott Kádár János korábbi titkárnője volt.

A sok belső titkot és árulást feltáró, személyes hangvételű kötet megvásárolható a KAIROSZ Kiadó könyvesboltjában és weboldalán!

Bemutatták Stefka István Túléltem, mások belehaltak című könyvét, amely az utóbbi harminckét év médiaháborúját mutatja be 1-HPGy
Bemutatták Stefka István Túléltem, mások belehaltak című könyvét, amely az utóbbi harminckét év médiaháborúját mutatja be 3-HPGy
Bemutatták Stefka István Túléltem, mások belehaltak című könyvét, amely az utóbbi harminckét év médiaháborúját mutatja be 5-HPGy
Bemutatták Stefka István Túléltem, mások belehaltak című könyvét, amely az utóbbi harminckét év médiaháborúját mutatja be6-HPGy
Bemutatták Stefka István Túléltem, mások belehaltak című könyvét, amely az utóbbi harminckét év médiaháborúját mutatja be 7-HPGy
Bemutatták Stefka István Túléltem, mások belehaltak című könyvét, amely az utóbbi harminckét év médiaháborúját mutatja be 8-HPGy
Bemutatták Stefka István Túléltem, mások belehaltak című könyvét, amely az utóbbi harminckét év médiaháborúját mutatja be 9-HPGy
Bemutatták Stefka István Túléltem, mások belehaltak című könyvét, amely az utóbbi harminckét év médiaháborúját mutatja be 11-HPGy
Bemutatták Stefka István Túléltem, mások belehaltak című könyvét, amely az utóbbi harminckét év médiaháborúját mutatja be 12-HPGy
Bemutatták Stefka István Túléltem, mások belehaltak című könyvét, amely az utóbbi harminckét év médiaháborúját mutatja be 18-HPGy

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.