Pesti Srácok

Márki-Zay rendkívüli sajtótájékoztatót jelentett be, amiből egy unalmas kampánybeszéd lett

Délben rakta ki Facebook-oldalára Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, hogy négy órakor rendkívüli sajtótájékoztatót tart, azonban annak témáját nem jelölte meg. Később a hódmezővásárhelyi polgármester újabb részleteket tett közzé, amin látható, hogy egy telefon kamerájába beszél, a kísérőszöveg pedig az, hogy "beszéd a nemzethez". Az ukrajnai háborúról és a "Nyugatról" szóló zavaros eszmefuttatásból annyi most is kiviláglott: Márki-Zay Péter továbbra is támogatja a fegyveres beavatkozást a háborúba, viszont most - korábbi beszédeivel ellentétben - azt bizonygatta, hogy a "magyar katona maradjon Magyarországon". Pénteken Nyíregyházán is azt követelte Márki-Zay Péter, hogy Magyarország is támogassa fegyverrel az ukrán hadsereget.

Sokan felkapták a fejüket az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének kora délutáni felhívása kapcsán, amiben rendkívüli sajtótájékoztatót harangozott be. Többen azt hitték, hogy visszalép, ám nem lett igazuk, ugyanis Márki-Zay csak egy unalmas kampánybeszédet mondott, melynek fő témája a háború volt, amibe persze alaposan belerakta Orbánt is. A hódmezővásárhelyi polgármester beszédét azzal kezdte, hogy a háború új választás elé állítja a magyarokat.

– fogalmazott Márki-Zay, aki azzal folytatta, hogy Orbán a putyini modellt honosította meg hazánkban, majd a kormányfőt magyar Putyinnak titulálta.

PestiSracok facebook image

Az ellenzéki politikus utána arról értekezett, hogy szerinte a miniszterelnök az elmúlt években tíznél többször próbálta megakadályozni, hogy Európa felléphessen az orosz elnök agresszív politikája ellen, "cserébe olyan üzleteket kapott Putyintól, amelyeken az oligarchák gazdagodtak, de a magyar emberek állták a számlát".

Megint elmondta, hogy Orbán a hibás az orosz-ukrán háborúért :DDD

Márki-Zay a keleti nyitást is bírálta, szerinte abból mára keleti bukás lett, majd most kapaszkodjanak meg, véleménye szerint "ezek alapozták meg azt a politikát, amelynek Magyarországon 12 éve tartó háborúskodás és most a határaink közelében dúló háború lett a vége".

– mondta Márki-Zay és kijelentette, az európai egység bomlasztása helyett Magyarországnak újra a szövetség hűséges tagjává kell válnia.

– folytatta és egy furcsa logikai fordulattal eljutott oda, hogy a magyar kormány tévútra vezette a gazdaságot, szerinte összeomlott a forint, a magyar valutánál csak az orosz rubel veszített többet az értékéből, de a háborúban álló Ukrajna fizetőeszköze sem zuhant annyit, mint a forint.

Végezetül vagy ötször elsütötte kampányszlogenét, hogy az út csak felfelé vezet.

Kiemelt kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még