Oroszország állampolgárainak százezreit áldozta Magyarországért. Megszabadított bennünket a náci megszállástól, a hungarista őrülettől, a horthyzmus ócska, embertelen világától. Vitatkozhatunk azon, hogy 1945 felszabadulás volt-e vagy sem, de ha más nem, Márai, a polgári Magyarország zsenije mércét jelenthet: Magyarország 1945-ben megszabadult egy embertelen, tarthatatlan rendszertől.
Hogy utána szovjet megszállás jött? Ez igaz. Hogy ez megfosztott bennünket egy lehetőségtől, hogy nyugatos, polgári módon rendezzük dolgainkat? Ez így van. Azt nem tudom, hogy tudtunk-e, akartunk-e volna élni ezzel a lehetőséggel, és ezt már soha nem fogjuk megtudni. Részesei lettünk egy nagyhatalmi játszmának, és bennünket a szövetséges erők az egykori Szovjetunió érdekeltségi övezetébe soroltak. Az akkori nyugati világ lemondott rólunk.
De azt tudjuk, hogy Jelcin orosz elnök bocsánatot kért 1956-ért. Tudjuk, hogy Putyin térdet hajtott a mártírok és hősök előtt. Azt is látjuk, hogy a mai Oroszország tele van ellentmondással, és a legkevesebb, amit mondhatunk, hogy a mai orosz hatalom nem úgy gondolkodik az demokráciáról, az emberi jogokról, a szabadságról, mint mi. Ez mind igaz.
De elvenni a Moszkva tér nevét? Megsérteni egy nemzetet, amely csaknem huszonhétmilliónyi életet áldozott? Aki ismeri az orosz nép lelkét, az tudja, ezt soha nem fogják megbocsátani. Orbánnak vége van Moszkvában. Az ajtók becsukódnak. És végtelenül nagy baj ez.