Pesti Srácok

Alkotmányjogászok szerint aggályos, ha lebeszélik a szavazót a népszavazási ív átvételéről

null

A nap folyamán több kollégánk és informátorunk jelezte fővárosi és vidéki helyszínekről egyaránt, hogy szavazóköri delegáltak "befolyásolják" a választókat azzal, hogy rákérdeznek: kérik-e a népszavazás ívét is, vagy sem? Elmondásuk szerint ez többször olyan félreérthető felvezetéssel hangzott el, miszerint a "normál" választáshoz nem kell kérni a másik papírt. Megkérdeztük Cservák Csaba és ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogászokat; mindketten aggályosnak nevezték a gyakorlatot, hiszen a választási szabályok szerint semmilyen módon nem szabad befolyásolni a választópolgárokat a szavazókörökben.

A PestiSrácok.hu-nak nyilatkozó források közül volt, aki a választási bizottság elnökénél is jelezte felháborodását és minden telefonáló úgy vélte, hogy a fölösleges kérdezősködés hangsúlya az volt, hogy nem ildomos átvenni a gyermekvédelmi népszavazás ívét. Ha a jelenség tömeges, akkor emiatt válhat érvénytelenné a népszavazás, amin ötven százaléknyi szavazónak kell érvényes szavazatot leadnia, hogy ügydöntő legyen a voksolás.

Cservák Csaba alkotmányjogász-professzor a PestiSrácok.hu kérdésére úgy érvelt: jelenteni kell, ha befolyásolják a választópolgárokat. A szavazókörökben semmilyen módon nem lehet befolyásolni a szavazókat, akiknek mindenféle külön kérdezősködés nélkül kell felkínálni az aláíróívet. A választópolgár külön-külön aláírással jelzi részvételét az országgyűlési választáson és a népszavazáson, ezen túl bármiféle rákérdezgetés fölösleges és elbizonytalaníthatja, megtévesztheti a polgárokat.

Ugyanerre az álláspontra jutott ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász is, aki nyugtalanítónak tartja a jelenséget és reméli, hogy nem egy befolyásolási trükkről van szó. Nyomatékosította, hogy a szavazatszámláló bizottságok nem engedhetik meg, hogy bármelyik tagjuk a választópolgárok döntését valamilyen irányba motiváló vagy elbizonytalanító kérdéseket tegyen fel.

PestiSracok facebook image

Forrás: PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.