Az áruló jobboldaliaknak soha nem jár sajnálat
Győztünk. Egyedül csak egy hiányzott abból a beszédből, amit miniszterelnök úr tartott a Bálna előtti szabadtéri színpadon. Az a legendás szó, amivel 2018-ban, ugyanott, majdnem ugyanolyan eredmény elérése után jelentette be a választási győzelmet. Jó, nem ugyanaz az egész, elvégre most nagyobb lesz a nyereség, de értik, ugye. Érdemes lett volna ezzel a legendás szóval nekilátni az egésznek. Mert hölgyeim és uraim, az az este, az az éjszaka egyszerűen feledhetetlen volt!
Nemcsak azoknak, akik ott voltak a Bálnában – bár szerencsére voltunk jó páran –, hanem mindazoknak is, akik akár csak a tévék előtt követték a választási eseményeket. Hát még azoknak mennyire eseménydús volt, akik a Városligetben álldogáltak a műjégpálya helyén és az esemény végén dobálták kukákba a szlogenjeiket tartalmazó táblákat.
Rendben, kezdjük in medias res, ahogy azt éppen nem tanácsolná az egyszeri főpolgármesteri tanácsadó. Önök is látták Márki-Zay Pétert a színpadon, miközben megtartott nagypolitikai pályafutása végét jelentő beszédét? Rögtön azelőtt, hogy megcsóklászná (sic!) a gyermekeit? Hát a takonygerincű, ellenzéki vezetőket? Ja, azokat nem. És félreértés ne essék, nem szabad és nem kell megsajnálni Márki-Zay Pétert! Az egyik legfontosabb tanulság, amit megtehettünk az elmúlt évtizedekben, hogy az áruló jobboldalinak soha, de soha nem jár bocsánat, mert akkora szégyent okoz az állítólagos oldalának, amit csak és kizárólag a mindenkori megvetés kísérhet. Ez tiszta ügy. Ugyanakkor a jelenet önmagában drámai volt.
Drámai, mert ott volt egy karakter, aki megsemmisült. Mondhatni, mint egy görög sorstragédia, ha érne annyit Márki-Zay karaktere, de értik, ugye. A helyzet kínálta ezt a megoldást. A csávó megsemmisült. És mi adta a helyzet totális tragédiáját? Hogy senki, de a világon senki nem vállalt vele sorsközösséget a családján kívül. Jó, ott volt Karácsony Gergely, akinek a kiállása körülbelül annyit jelent, mint egy szellemi fogyatékos öleb segítsége, illetve Donáth Anna, aki valószínűleg ezúttal hálózati utasítás nélkül maradt. De Gyurcsány vagy Jakab? Egészen döbbenetes volt ezt látni. Persze, valahol örömteli, hiszen ezeket megsemmisülni látni kiváló szórakozás, de belénk éghetett egy örök szabály: aki baloldaliakkal paktál le, arra hasonló vég vár. A kiszolgáltatott, ocsmány cserbenhagyás. Ilyen ez a politikai közösség, erre képes. Nem adhatnak mást, csak mi lényegük. Helyes, mindenki megkapta ott, ami járt.
És csodálatos azt is látni, hogy semmit sem akarnak változtatni! Ezek ugyanúgy folytatnák tovább! Semmi önkritika, lemondás, felelősségvállalás. A 2018-as Vona Gábor szinte hérosszá válik közöttük. Értik, ezek a percemberek, ilyen Jakabok azt mondják, hogy minden rendben van. Teljesen helyénvaló, hogy a Jobbikból a DK tagozata lett, helyénvaló, hogy alig van több képviselői helyük, mint a Mi Hazánknak. Gondolom, az is helyénvaló, hogy egyetlen egyéni körzetben sem sikerült nyerniük. Gyerekek, vesztettek közel 1 millió szavazót 2018-hoz képest és olyanok, mint a Fekete Lovag. Ha nagyon muszáj, kiegyeznek egy döntetlenben!
Mindegy, ez az ő bajuk, hála az Istennek. Törődjünk hát magunkkal!
Mert – hogy visszatérjek az elejére – csodálatos volt a Bálna hangulatát megtapasztalni. A buzdítást, az örömködést, az egyre feljebb hágó hangulatot, a társaságot, az egyre csak gyűlő tömeget, a társadalmilag eltérő, de ugyanazon politikában hívő választópolgárok közösségét. Az egy család volt. Szerteágazó, sokakat tartalmazó, de egymást szerető, tisztelő család. Ezzel szemben a baloldal még a kvázi bábfőnökét is gyűlölte. És az Orbán-beszéd a színpadon! A kitörő élmények tárháza! Becsüljük meg ezeket a napokat, mert még soha nem nyertünk ennyire, még soha nem vertük le őket ennyire megalázó módon. Rendben, igaza van azoknak, akik azt mondják, hogy némileg lejjebb kell csavarni a kárörvendést. Hogy méltósággal kell viseljük a győzelmet és megértőnek kell lennünk. Rendben, rendben, elhiszem, igaz is. Csak egy kicsit, egy egészen kicsit még hadd élvezzük ki, hogy ennyire erősek vagyunk, hogy ennyire nincsen velünk szemben semmilyen fegyverük sem. Mert ez nem mindennapi élmény és örökre meg kell jegyezzük ezeket a pillanatokat. Már csak azért is, hogy következőre erőt adhassunk majd magunknak. Az elkövetkezendő küzdelmekre és problémákra.
Most az a feladat, hogy meg is őrizzük ezt az elképesztő támogatást. Felocsúdunk a buliból és elkezdünk dolgozni. Nincs megállás. És mi biztosan megháláljuk a bizalmat!
