Pesti Srácok

Böjte Csaba: egy csipetnyi humor is kell a túléléshez

Böjte Csaba: egy csipetnyi humor is kell a túléléshez

A kollégáimnak mindig mondom a panaszkodó, elkeseredett gyermeket ne engedjék el addig, amíg mosolyt nem csalnak az arcára, amíg meg nem kacagtatják – osztotta meg velünk Böjte Csaba, aki szerint, ha tudunk nevetni akkor a problémáink súlya is csökken. A Böjte Csaba által életre hívott Dévai Szent Ferenc Alapítvány több évtizede tartó missziója során már hatezer árva, sanyarú sorsú erdélyi gyermeket karolt fel, ezért Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője Nobel-békedíjra jelölte a ferences rendi szerzetest, aki szerint a nehézségeken való átlendüléshez hit, szeretet, remény és egy csipetnyi humor is szükséges.

A Nobel-békedíjra jelölt szerzetes portálunk érdeklődésére hangsúlyozta, hogy vannak az életben olyan nagy tragédiák, komoly gondok, bajok, amit nem tudunk megoldani bármennyire is szeretnénk segíteni embertársainkon, ilyenkor a legjobb, ha igyekszünk elterelni a búslakodó személy figyelmét és megpróbáljuk jobb kedvre deríteni. A nehéz sorsú erdélyi gyermekek megmentője kiemelte, hogy az árvák szüleit nem tudják visszaadni, ám támogatást tudnak nyújtani ahhoz, hogy ez a tragédia elviselhetőbb legyen. Böjte Csaba a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva felidézte, hogy a napokban az intézetben észrevette, hogy egy apróság sírdogál. A kislány felé vette lépteit és míg felé tartott az járt a fejében, hogy ezt a gyermeket jó kedvre fogja deríteni.

– emlékezett vissza a ferences rendi szerzetes, aki elmagyarázta, hogy ha kérdezgette volna és hagyta volna bajáról beszélni a szomorú gyermeket, azzal csak növelte volna a fájdalmát.

PestiSracok facebook image

– elevenítette fel a történteket Csaba testvér, aki szerint a túléléshez egy csipetnyi humor is szükséges.

– figyelmeztetett Böjte Csaba, aki az élet nagy megpróbáltatásait és a szomszédunkban dúló háborút a nagypéntekhez hasonlította és rámutatott, bármilyen sötét, fájdalmas korszakot éljünk, a hitet, a reményt, a szeretetet a szabadságot nem lehet megölni. Rámutatott, hogy Jézust hiába ölték meg, feltámadt és megmutatta, hogy átdöfött szívvel is lehet szeretni, tehát nincs az a krízis, megpróbáltatás, amely száműzhetné a szeretet a világból. Böjte Csaba kiemelte, hogy az orosz-ukrán háború mindannyiunk számára nagypéntek, ez a mi Golgotánk, majd reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy mielőbb beköszönt a világpolitikában is a húsvét, a megbékélés, a feltámadás ideje és megtalálják majd a párbeszéd hangját a felek. A szerzetes abban bízik, hogy beköszönt majd a béke és jókedvűen, szeretetben fogyasztják majd együtt a vodkát a jelenleg egymással háborúzó testvérnépek tagjai.

– figyelmeztetett, majd kiemelte, hogy a húsvét mindannyiunknak esélyt kínál arra, hogy engedjük el a sérelmeket és támadjunk fel a szeretetre. Böjte Csaba kiemelte, hogy nincs olyan nehézség, amit ne tudnánk megoldani.

– hangsúlyozta Csaba atya, aki kiemelte, ha eltévedünk, rossz útra keveredünk az autóval, az sem végzetes hiba, hiszen a GPS segítségével elindítjuk az újra tervezést. Ha az ember eltéved az élet ösvényein, akkor a GPS-készülék működéséhez hasonlóan be kell indítani lelkünkben az újratervezés funkciót.

Fotó: Dévai Szent Ferenc Alapítvány

Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.