Pesti Srácok

Medgyessy Péter szerint Orbán Viktor erős és koncepciózus vezető, akitől az ellenzék tanulhatna

null

Medgyessy Péter szerint sok minden hiányzott az ellenzéknek a választási győzelemhez, senkinek sem szabadna felmentenie magát, mert mindenki részese volt a kudarcnak. Hozzátette: ennek ellenére Orbán Viktor akár legyőzhető is lenne. A Klubrádiónak adott interjúban úgy fogalmazott: Orbán Viktor sokat tanult 2002-es vereségéből, és a mostani ellenzéknek nincs más útja, mint hogy hozzá hasonlóan tanuljon az egymást követő vereségekből. Nem szégyen a jobbtól, az okosabbtól tanulni – vélekedett. Bár ez a vereség váratlanabb volt, mint a korábbiak, fel kell készülni a következő választásra, amihez „van négy év”.

Az ellenzéki politikusok közül szerinte senkinek sem lenne szabad felmentenie magát, mert mindenki részese volt a kudarcnak – mondta Medgyessy Péter a Klubrádióban. Hozzátette: emellett ezzel a nehezített pályával kell számolni a következő években is. Véleménye szerint Orbán Viktor erős és koncepciózus vezető, az ellenzéknél pedig van „4–6 olyan politikai vezető, akiből nem látni, mire képesek, vagy már kijött belőlük, de nem az, amire számítottak”. Éppen ezért az ellenzéknek ki kell választania 4–5 embert, nem pedig egyet, és őket kell menedzselni.

A korábbi kormányfő megjegyezte, hogy az ellenzéknek a mostani választási kampányban nem volt igazán fontos üzenete a magyar társadalomnak. Amikor 2001–2002-ben kampányoltak, akkor a közbiztonság, létbiztonság jelszavakkal adtak érthető kapaszkodót az embereknek. Ezek szerinte biztató szavak, amikkel az ország jobban tud haladni.

PestiSracok facebook image

– mondta. Szerinte az ellenzéknek van lehetősége arra, hogy egyenrangú partnere és kihívója legyen Orbán Viktornak. Arról is beszélt, hogy megrökönyödéssel figyeli azon felvetéseket, hogy az ellenzék esetleg nem megy be a Parlamentbe.

– háborgott, majd azzal folytatta: azért választották meg a képviselőket, hogy bemenjenek dolgozni a parlamentbe, és el kell mondani, amit akarnak. Medgyessy Péter kijelentette: az ellenzéknek nem lehet az az álláspontja, hogy minél rosszabb annál jobb, mivel a gazdaságot rendbe kell hozni.

– vélekedett.

A teljes beszélgetést visszahallgathatja ide kattintva.

Forrás: Klubrádió; Fotó: Mandiner