Pesti Srácok

Karácsony félidei mérlege: korrupciós ügyek, fiktív cégnek számlázás, vesztegetés és jutalékos rendszer

Karácsony félidei mérlege: korrupciós ügyek, fiktív cégnek számlázás, vesztegetés és jutalékos rendszer

A hazai törvények szerint ötévente tartanak önkormányzati választást, ami azt jelenti, hogy félidőhöz érkezett a ciklus, így már mérleget lehet vonni arról, amit az önkormányzati vezetők, többek között Karácsony Gergely elért az elmúlt időszakban. A főpolgármester nem vizsgázott jelesre: megválasztása óta botrányt botrányra halmoz, a tavaly nyilvánosságra került hangfelvételek szerint eladnák a Városháza épületét, amely a főváros legértékesebb ingatlana, mehet a szabad rablás, megjelentek a 2010 előtti enyves kezek is a főváros környékén, és ha mindez nem lenne elég, Karácsony a nagy zöldítés jegyében ellehetetlenítette az autós közlekedést, amelyért innen is csókoltatjuk.

Karácsony Gergely – mondhatjuk úgy is – maradandó nyomot hagyott a főváros életében, sajnos a rossz értelemben. Már megválasztása után egyértelművé vált, mit kértek tőle az ellenzéki pártok a támogatásukért cserébe: zsíros pozíciókat. Megjelent például Draskovics Tibor, aki a Gyurcsány-érában pénzügy-, majd igazságügyi és rendészeti miniszter volt; őt például a BKK igazgatóságába ültették be nem kevés pénzért.

A Magyar Nemzet hétfői számában emlékeztet: Fuzik Zsolt, a BKV korábbi informatikai igazgatója több durva ügybe belekeveredett Karácsony beiktatása óta, de már előtte is benne volt több bizniszben is. A hatóságok szerint a férfi társaival együtt összesen 19 milliárd forint értékben állított ki fiktív számlákat, amelyek a SYS IT Services Kft.-nél és a hozzá kapcsolódó gazdasági társaságoknál keletkeztek. A férfi 2021 őszén vádalkut kötött a nyomozókkal, és több általa ismert, politikusokat érintő bűncselekményről is beszámolt. Mint ismert, ez a cég volt az, amely 2019 nyarán elnyert egy jelentős közbeszerzést, amely alapján két éven át milliárdokért működtethették a BKV informatikai rendszereit. Fuzik vádalku keretében kijelentette: itt bukkantak fel az MSZP erős emberei, Baja Ferenc és Molnár Zsolt is, akik azzal keresték fel a SYS IT-t, hogy ha kapnak egy kis pénzt, "nem támadják meg a szerződést". A Magyar Nemzet arról ír, hogy Molnár 40 millió forintot kért, míg Baja beérte volna 30 millióval, ez az összeg azonban csak két évre szólt.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
PestiSracok facebook image

Azt is tudni vélik, hogy Baja a Lánchíd 19 Hotel előtti parkban, míg Molnár az Olimpiai parkban, a parlament mellett vette fel a kenőpénzzel teli táskát. Az ügyben mindenki tagadja felelősségét. Molnár, valamint Horváth Csaba zuglói polgármester a gyanúsítások ellenére felkerült a baloldali összefogás közös listájára; előbbi parlamenti mandátumhoz is jutott, a folyamatban lévő eljárás miatt azonban a legfőbb ügyész hamarosan kérheti a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója állítólag tudott az egész ügyről és arról, hogy Baja Ferenc a főpolgármesterre hivatkozva kérte Fuziktól a 30 milliót. A tanúvallomás megjegyzi, hogy a volt országgyűlési képviselő Baja Ferenc, mint Karácsony informatikai főtanácsadójaként tevékenykedett, így kapta a kenőpénzt.

– ismerte el Karácsony, hogy egyeztetett Bajával, de a főpolgármester szerint a botránysorozat nem más, mint kampányfogás. Fuzik amúgy a hatóságok szerint a társaival együtt összesen 19 milliárd forint értékben állított ki fiktív számlákat, amelyek a SYS IT Services Kft.-nél és a hozzá kapcsolódó gazdasági társaságoknál keletkeztek.

A BKV-nál vannak ám buszok is

Alig fél éve vette át a hatalmat a baloldal Budapesten, máris súlyos korrupciós botrányba keveredett: a BKV 300 millióért akart buszokat bérelni, amivel amúgy még nagy baj nem is lenne, de a közlekedési vállalat egy rendkívül gyanús céget talált meg. Olyan vállalattal akartak szerződni, amelyet az ajánlattételi idő lejárta előtt hét nappal jegyeztek be, ráadásul gyanús, offshore háttérrel is rendelkezik; a hab a tortán, hogy annyira amatőren csinálták, hogy egy másik cég referenciáit mutatták be a pályázaton. A CR-Facilities Vagyongazdálkodó Zrt.-nek a papírok szerint mindössze egy alkalmazottja van, buszai pedig egyáltalán nem voltak, így felmerül a kérdés, miért tőlük akarna buszokat bérelni a BKV? Kiderült: a járműveket éppen attól a vállalattól tervezték tovább-bérlésre beszerezni, amelyiket megelőzték a tenderen. Hogy még szebb legyen a történet, egy olyan busznak az alvázszámát is megadták a pályázaton, amely gyakorlatilag nem is létezik.

A CR-Facilities körül feltűnnek Leisztinger Tamás emberei is. A baloldali kötődésű nagyvállalkozó korábban Tüttő Kata főpolgármester-helyettes élettársa volt. Miután a BKV megkötötte a szerződést a kamucéggel, még a baloldali sajtó is felfigyelt az ügyre, a Karácsony-féle városvezetés pedig végül felbontotta a kontraktust a rájuk nehezedő nyomás miatt. A pályázattal kapcsolatos lehetséges visszaélések kapcsán a Közbeszerzési Hatóság indított vizsgálatot, amelynek lezárultával többféle bűncselekmény gyanúja is felmerült. Az ügyben a Nemzeti Nyomozóiroda folytat nyomozást – jegyzi meg a Magyar Nemzet.

Parkolj Zuglóban, megéri!

A korábban már említett Fuzik Zsolt egy másik ügyben is feljött: Tóth Csaba, Zugló korábbi országgyűlési képviselője, valamint Horváth Csaba, a kerület mostani polgármestere 2016-ban próbálták átalakítani a zuglói parkolást. Kerestek a fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére egy gazdasági társaságot, amellyel túlárazott vállalkozói díjban állapodtak meg, és a nyereség felére igényt tartottak. Fuzik a nyomozóknak a vádalku keretében mindent elmondott: részletesen beszámolt arról, hogy ki, mikor, mennyit kapott a SIS Parking Kft. nyereségéből.

Srácok, nézzétek, mennyit tudunk ebből kivenni! Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A férfi vállalta a hazugságvizsgálatot is, amely bebizonyította: a férfi igazat mondott, amikor a bűncselekmények részleteiről beszélt. A társaság a kifizetéseket fiktív számlákkal fedezte, az ügyészség szerint a bevételből Tóth Csaba saját maga és a szintén gyanúsított Horváth Csaba részére 31 millió forintot kért és vett át. Ezenfelül havonta 10–15 millió forintot, összesen legalább 250 millió forint készpénzt kaphattak, amit feltehetően elosztott egymás között a két szocialista politikus. És ki volt a kerület polgármestere, amikor mindezek megtörténetek? Karácsony Gergely!

Városháza? ELADÓ!

Karácsony Gergely főpolgármesterségének egyik, ha nem a legnagyobb botránya, hogy gond nélkül eladták volna a Városházát: mint ismert, tavaly kerültek nyilvánosságra hangfelvételek, amelyek szerint a Főpolgármesteri Hivatal komolyan fontolóra vette, hogy megszabaduljanak a Fővárosi Önkormányzatnak otthont adó épületkomplexumtól, amely Budapest legdrágább ingatlanja. A sorozatos hangfelvételek után a főpolgármester egyre gyengébb védekezést adott elő, majd lényegében elismerte, hogy valóban volt erről egy tervezet. Az ügyben vizsgálóbizottság is alakult, ahol meghallgatták Karácsonyt is, aki azt mondta: sz*rik rá, mi hangzik el a hanganyagokon.

Forrás: Magyar Nemzet; Kiemelt kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.