Pesti Srácok

Kapaszkodjanak meg: Komjáthi Nemecseknek képzeli magát a DK és a Momentum balhéja óta

Kapaszkodjanak meg: Komjáthi Nemecseknek képzeli magát a DK és a Momentum balhéja óta

A nagy ellenzéki összefogás idilli gondolatát megtörni látszik az a tény, hogy a DK és a Momentum annyira egymásnak esett, hogy a szerdai Fővárosi Közgyűlést el kellett halasztani emiatt. Persze több ellenzéki politikus is megszólalt a történtekkel kapcsolatban, köztük a jelen helyzetben kívülállónak számító Komjáthi „Munkásököl, vasököl, oda csap, ahova köll” Imre is, aki éppen Nemecsek Ernőnek érzi magát a kialakult galibában. Azt egyelőre nem közölte, miért éppen azt a regényhőst választotta, aki a gittegyletért az életét áldozta fel, de legalább nem ücsörög láncra verve – mint tette azt 2019 nyarán Esztergomban...

Egyes feltételezések szerint a DK-s Bősz Anett főpolgármester-helyettesi jelölése miatt kapott össze a két baloldali párt, míg más források szerint a balhé amiatt robbant ki, hogy nem tudott megegyezni a Gyurcsány-párt és a Momentum az időközi választások jelölti helyeiről. Ezzel kapcsolatban Hajnal Miklós is megosztotta magvas gondolatait, de még a jelen helyzetben kívülállónak számító MSZP-s Komjáthi Imre is felemelte szavát.

– vezeti fel posztját a szakszervezetis munkásemberből lett MSZP-alelnök, aki a tőle megszokott szellemi magasságokból stílusban folytatta mondandóját.

PestiSracok facebook image

– teszi fel a kérdést Komjáthi, aki ezután összehasonlításba kezd.

– zárul a poszt. Pikáns, hogy akkor nem érzett szégyenérzetet, amikor párttársa, Korózs Lajos kamuvideóval próbálta lejáratni a kormányt, sőt, akkor sem, amikor kiderült: ordas kamu volt Bangóné Borbély Ildikó közgazdász diplomája – és ez még csak két eset az igen hosszú listáról. Itt halkan jegyeznénk meg, hogy az végképp érthetetlen, miért érzi magát a Pál utcai fiúk hősének attól, hogy a DK és a Momentum nem tudott megegyezni egy olyan kérdésben, amihez neki konkrétan semmi köze sincs. A szocialista politikus egyébként akkor sem érezte magát cudarul, amikor kolléganőnkkel egy sajtótájékoztatón minősíthetetlen módon üvöltözött – ráadásul akkor sem volt érintett, hiszen Jurák Kata nem is őt kérdezte, hanem a Párbeszéd képviselőjét. A gittegylet hősével való azonosulás tehát több sebből vérzik; bízunk benne, hogy Komjáthinak azért mégiscsak sikerült elolvasnia és értelmeznie a regényt, amiben az általa említett Nemecsek végül meghal.

Felejthetetlen pillanat: Komjáthi láncra verte magát

A kommunista utódpárt alelnöke az elmúlt években többször került a figyelem fókuszába amiatt, mert félreértett bizonyos történéseket. Egyik legemlékezetesebb alakítása az esztergomi Suzuki-gyárhoz köthető – szó szerint. Mint arról korábban részletesen beszámoltunk, 2019-ben tiltakozó, láncos demonstrációba kezdett az MSZP alelnöke, Komjáthi Imre, akinek különös vonzódása a gyár bejáratához egyre nyilvánvalóbbá vált, hiszen egyszer már odaláncolta magát az esztergomi üzem kerítéséhez, ahonnét addig nem akart eljönni, amíg meg nem állapodnak a vezetéssel a munkások jogairól. Igaz, akkor az ott dolgozók sem tudtak semmilyen érdeksérelemről, és Komjáthi is csak addig verte láncra magát, amíg az érdeklődésre számot tartott.

A most éppen Nemecsek Ernő szerepébe bújt Komjáthi Imre még nem rukkolt elő semmilyen performansszal, így nem ücsörgött láncra verve sehol, bár arról nincs információnk, hogy esetleg a nagy balhé hevétől felforrósodva belevetette-e magát bármilyen tóba...

Érdemes felidézni ezzel kapcsolatban azt is, hogy a hazai ellenzéki képviselők egyszer már közösen akcióztak az esztergomi gyárnál, de mint kiderült, teljesen feleslegesen. A Suzuki akkor közleményben tudatta, hogy nem tervezik a túlórák számának növelését az esztergomi gyárban; sőt, a már évek óta érvényben lévő 250 órás éves túlórakeretet sem használják ki. Az ellenzéki képviselők ugyanis azzal a céllal érkeztek a gyárhoz, hogy megpróbálják rábeszélni a cég vezetőit: ne alkalmazzák a munka törvénykönyvének decemberben elfogadott módosításait, a 400 óra túlórát lehetővé tévő „rabszolgatörvényt”. Azonban a gyár közleménye szerint a termelés stabil létszámú munkaerő-állománnyal zajlik, így biztosított a 140-nél is több országból, a hazai és európai piacokról érkező megrendelések kiszolgálása, így végül az ellenzéki képviselők elkullogtak Esztergomból.

Karácsony Gergely főpolgármester elnézést kért egyébként a kialakult balhé miatt a jelenlévő Baranyi Krisztinától és a kormánypárti képviselőktől.

Forrás: Komjáthi Imre Facebook-oldala; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.