Pesti Srácok

Szomszédháború a Balatonnál: tört, zúzott, máskor pedig ordítozva fenyegetőzött a kiskirály alpolgármester (Videó!)

null

Egészen abszurd eseménysorba torkollt a rossz szomszédi viszony a minap Szigligeten egy helyben ismert, elismert vállalkozó család és a település alpolgármestere között. Pupos Ferenc térfigyelő kamerák felvételei tanúsága szerint a hétvégén nemes egyszerűséggel törni-zúzni kezdett a szomszédságában zajló százmilliós beruházás helyszínén: berontott a magánterületre, majd ott dühöngve szétborogatta az összerendezett építőanyagokat, térköveket. Mindezek után másnap még neki állt feljebb, és tucatnyi tanú szeme láttára azzal kérkedett, hogy alpolgármesterként ő bármit el tud intézni; akkora hatalma van, hogy bármikor keresztbe tud tenni a számára nem kívánatos vállalkozónak. Vélhetően alapvetően az irigység motiválhatta Pupos urat; erre utal, hogy tanúk elmondása szerint azt üvöltötte Vincze Péternek, a Tölgyes Kúria ügyvezetőjének: "Hülyegyerek, azt hiszed, a lopott pénzeddel majd te leszel itt a király? Pár éve még egy szoba-konyhában laktatok, az alkoholista öreganyáddal együtt!" Az ügy további pikantériája, hogy Pupos Ferenc alpolgármester polgárőr is Szigligeten, tehát éppen a rendet és biztonságot kellene szolgálnia.

Vincze Péter és édesanyja két évtizede vállalkozik Szigligeten. Bár nem tősgyökeresek, ahogy mondani szokták, az elmúlt 20 évben a település szerves részévé váltak, mindenki ismeri őket és köztiszteletben állnak. Első éttermüket – amit a törzsvendégek csak Marcsi éttermének neveznek –, a Kikötő Éttermet még 2002-ben az édesanya nyitotta, majd ezt újabb vendéglátó egységek követték. Az egész család itt találta meg a számítását. Vincze Péter, aki gyermekként, édesanyja éttermében tanulta ki a szakmát, feleségével közösen üzemeltetik a Tölgyes Kúriát. A családi vállalkozás része még a Kisbolt – Szigliget, valamint a Mérce Mediterrán Bar és Étterem. Szigligeten összesen mintegy 50 embernek biztosítanak munkát.

A gondok akkor kezdődtek, amikor 2020 novemberében pályázati támogatást nyertek a Kisfaludy Programban szálláshelyek kialakítására. Aki a többi hozzájuk tartozó vendéglátóhelyet ismeri, jól tudja: a helyi hagyományokat, értékeket tisztelik, és az új szálláshelyet is olyannak álmodták meg, ami illeszkedik a településképhez, méltó a műemléki környezethez. Ennek ellenére a helyi engedélyeztetés finoman fogalmazva sem ment simán...

Vincze Péter a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, 2021 márciusában adták be településképi véleményezésre az önkormányzathoz az első tervdokumentációt, amelyet annak ellenére elutasítottak, hogy állítása szerint az előkészítés során végig egyeztettek a polgármesterrel és a főépítésszel. Egy hónap múlva leadták a kéréseknek megfelelően módosított terveket, de nem történt semmi, miközben az építőanyagárak rohamosan, szinte napról napra emelkedtek. Végül június végén kapták meg a települési hozzájárulást az építkezéshez. A vállalkozó elmondása szerint ez majdnem megduplázta a kivitelezés költségeit, ezért nagy összegű hitelt kellett felvenniük, hogy ne bukják be a projektet.

PestiSracok facebook image

Vincze Péter azt mondta, már akkor hallotta, hogy az alpolgármester keze lehet a dologban, aki éppen a beruházási terület szomszédságában lakik, de álmában nem gondolta volna, hogy ennyire elmérgesedhet a helyzet. Vinczéék állítólag mindent elkövettek, hogy békés legyen az egymás mellett élés. Bár Pupos Ferenc alpolgármesterék kerítése majdnem egy méteren az ő telkükre lóg, amikor Pupos megkérdezte, ez zavarja-e, ő nemmel felelt. Azt mondta, maradjon csak nyugodtan úgy. A földmunkák során az alpolgármester 10–15 kiskocsinyi kitermelt földet kért tőlük, amit szívesen adtak, sőt, a saját költségükön oda is szállíttattak Puposék építkezésére. A generálkivitelező az első héten megkereste a szomszédot, megadta a telefonszámát és kérte, ha bármi problémája van, őt keresse.

– mesélte Vincze Péter.

Péter május 7-én reggel a kivitelező SMS-ére ébredt, aki közölte vele, hogy valaki járt a beruházási területen, összeborogatta az építőanyagokat, összerendezett szegélyköveket, amelyek közül több össze is tört. Akkor még nem tudták, ki lehet a tettes. Rendőrt hívtak és a szakembert várták, aki a biztonsági kamerák felvételeit le tudja menteni. Meg sem kellett várniuk az eredményt... Pupos Ferenc személyesen állította be déltájban és nemcsak, hogy beismerte a garázdaságot, még neki állt feljebb: idegesen magyarázta, hogy az építkezés tönkreteszi a vízelvezetőjét – ami Vincze Péter szerint, akárcsak Pupos kerítése, az ő telkükön van. Aztán azt magyarázta, hogy tönkreteszik a házuk oldalát, amit az apja még 50 évvel korábban épített. Szó szót követett, majd állítólag az alpolgármester magából kikelve kezdett ordibálni a generálkivitelező, 8–10 alkalmazottja és a térfigyelő kamera előtt.

– ezeket üvöltötte Pupos, Vincze Péter állítása szerint. A család a rongálás miatt rendőri intézkedést kért, akik jegyzőkönyvbe foglalták a történteket, majd feljelentést tettek. Vincze Péter szerint több bűncselekményt is megvalósított, megvalósíthatott az alpolgármester, többek közt birtokháborítás, rongálás, fenyegetés, rágalmazás, valamint – ha köze van a településképi hozzájárulás késlekedéséhez – akár hivatali visszaélés is a számlájára írható.

Írásban kerestük meg Pupos Ferencet. Megkérdeztük, ő látható-e a biztonsági kamerák felvételén, amelyeket a vállalkozó szerkesztőségünk rendelkezésére bocsátott? Igaz-e, hogy berontott más területére, ott rongált, majd másnap még meg is fenyegette a szomszédait? Arra is kíváncsiak voltunk, mi a problémája a beruházással, továbbá van-e, lehet-e bármilyen beleszólása az engedélyek kiadásába. Kérdéseinket a hivatal egyetlen e-mailcímére, a polgármesternek küldtük el, akit arra kértünk, továbbítsa levelünket az alpolgármesternek. Ezt meg is tette. Arra a kérdésünkre viszont nem kívánt válaszolni, hogy méltó-e alpolgármesteri tisztségre az, aki ilyen cselekményeket követ el. Pupos Ferenc kérdéseinkre, megkeresésünkre egyáltalán nem reagált.

Vezető kép: orszagjaro.net

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.