Pesti Srácok

Teljes az összeomlás a baloldalon, Gyagyás Tódi is Márki-Zay ellen fordult – Dódity Gabriella a Karanténvlogban

Különlegesen vidám Karanténvlog volt a most pénteki, ahol Szabó Gergő és állandó vendégei, Szalai Szilárd és Dezse Balázs ismét kitettek magukért. Segítségükre volt ebben Dódity Gabriella, a kispesti Fidesz frakcióvezetője, akivel először a kispesti ügyekről volt szó, hiszen Lackner Csaba és Kránitz Krisztián hiába próbál megbújni, nem felejtük őket, ahogy Gajda Péter szocialista polgármester kényelmetlen helyzetét is újra előhozta a csapat. A síkos kezű Gréczy Zsolt ismét előkerült, és ha már nem szégyellte magát rendről és tisztaságról beszélni azok után, amin egy ország megbotránkozott, a Karanténvlog sem fogta vissza magát és alaposan kibeszélte Gyurcsány pornóképes szolgáját. Nem maradhatott ki Fekete-Győr András sem, a Momentum bukott pártelnöke, aki 6–7 százalákos pártjával a háta mögött arról beszélt, hogy ők a demokraták, nem az elsöprő többség, akik nem őket választották. Jávor Benedek, a láthatatlan Párbeszéd brüsszeli kitartottja is helyet kapott a Karanténvlogban, aki fél százalékos pártjával a háta mögött arról beszélt komoly fejjel, hogy a hazai cigányságot ők képviselik igazán, senki más. Végül Márki-Zay Péter került terítékre, aki hihetetlen mennyiségű zagyvaságot hordott össze ismét, de a műsor résztvevői kibeszélték Kész Zoltán, azaz a híres Gyagyás Tódi pálfordulását is, hiszen Márki-Zay régi harcostársa is vásárhelyi guru ellen fordult. Nézzétek most is a Karantént!

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.