Pesti Srácok

Navracsics, Szijjártó, Pintér, Rogán, Varga Judit – Terítéken az ötödik Orbán-kormány tárcavezetőinek tervei (Videó és fotók!)

Miniszterjelölti meghallgatások zajlottak szerdán az országgyűlési bizottságokban. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter újraválasztása előtt kiemelte, hogy az ország energiabiztonságának garantálása továbbra is kiemelt cél. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmiminiszter-jelölt pedig rámutatott, hogy fontos a védelmi képességek további növelése. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszterjelölt, Pintér Sándor belügyminiszter is megfogalmazták a jövőre vonatkozó terveiket.

Miniszterjelölti meghallgatásán Szijjártó Péter azt mondta:

Szavai szerint ezért a paksi beruházás felgyorsítása, minél előbbi rendszerbe állítása, az energiahordozókra vonatkozó diverzifikációs törekvések folytatása, és a nemzeti energiaellátás biztonsága melletti következetes európai kiállás fogja meghatározni a kabinet energiapolitikával kapcsolatos álláspontját.

PestiSracok facebook image
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Szijjártó Péter miniszteri jelöltségét öt igen és egy nem szavazattal támogatta a grémium.

Folytatni kell a védelmi képességek növelését

– jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmiminiszter-jelölt szerdai meghallgatásán. Szalay-Bobrovniczky Kristóf az Országgyűlés honvédelmi bizottsága előtti meghallgatásán hangsúlyozta: a szomszédos országban háború van, és emellett olyan egyéb biztonsági kihívásokra is figyelni kell, mint például az illegális migráció, a terrorizmus, a kiberfenyegetettség.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A miniszterjelölt – aki többek között vezetői, diplomáciai, tartalékos katonai tapasztalattal is rendelkezik – azt mondta: ha Magyarország nem képes megvédeni magát, mert haditechnikáját, személyi állományát tekintve "gyenge", az célponttá teheti.

– szögezte le Szalay-Bobrovniczky Kristóf, hozzátéve: folytatni kívánja a néhány évvel ezelőtt indított haderőfejlesztési programot.

Európai ügyek

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszterjelölt legfontosabb és legsürgősebb feladataként az európai uniós megállapodások aláírását nevezte az Országgyűlés európai ügyek bizottsága előtti szerdai meghallgatásán.

Navracsics Tibor, területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszterjelölt. Fotó: MTI

Közölte: reményei szerint mind a fejlesztési ciklusra vonatkozó partnerségi megállapodást, mind pedig a helyreállítási alapról szólót sikerülhet aláírni az év második felében. Hangsúlyozta: minden ágazatban meghatározók az európai uniós források, ezért annak érdekében dolgoznak majd, hogy a lehető legtöbb forrást lehessen lehívni a fejlesztésekre.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A miniszterjelölt arról is beszámolt, hogy szervezetük a Miniszterelnökséghez tartozik majd, munkáját pedig három államtitkár segíti: az uniós fejlesztéspolitika területével Ágostházy Szabolcs, a parlamenti államtitkári feladatokkal Latorcai Csaba, a területfejlesztési területtel pedig Mayer Gábor foglalkozik majd.

Csökken a bűncselekmények száma

Pintér Sándor változatlan célokkal vezetné a Belügyminisztériumot. A miniszter, akit újra jelöltek a tisztségre, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságában szerdán arról beszélt, hogy kiemelt feladata lesz a rendvédelmi szervek hivatásos állománya illetményének rendezése, az ország gazdasági teljesítőképességének függvényében. Pintér Sándor kiemelte, hogy az országban továbbra is rend van: 2010 óta folyamatosan csökken a bűncselekmények száma, a közterületen elkövetettek száma például 115 ezerről 46 ezerre csökkent. Mint mondta, ez is azt mutatja, hogy a büntetőpolitika helyes úton jár.

– jegyezte meg. Elmondta: nem kíván ezen a területen változtatni, a rendvédelmi vezetők kiemelkedő munkát végeztek, amit nemzetközi szinten is elismernek. Hozzátette: rendészeti területen kiemelt feladata a hivatalos állomány illetményének rendezése, mert bár az elmúlt időszakban jelentős egyszeri támogatást kaptak, szeretné, ha az rendszeressé válna és beépülne a havi illetményükbe. Megjegyezte: a mindenkori gazdaság ereje határozza meg, milyen módon tudja fizetni az államigazgatás területén dolgozókat, és bízik benne, a gazdaság fejlődése tovább folytatódik, ami megteremti a lehetőségét annak, hogy a munkatársakat még jobban elismerjék és megfizessék. Elmondta: a leszerelési tilalom megszűnése után sem tart tömeges leszereléstől. Szólt arról is, hogy a büntetés-végrehajtásban volt az egyik legnagyobb fejlődés az elmúlt ciklusban: új börtönkomplexumokat hoztak létre, ezeket pedig tovább kell fejleszteni, hogy helyet biztosítsanak az új fogvatartottaknak. A "csúcson" 19 ezer fogvatartott volt, most 18 800 körül van a létszámuk. Beszámolt arról is, hogy a katasztrófavédelem területén jelentős fejlesztés volt; ezt tovább akarják folytatni.

– ismertette. Szólt arról is, hogy a hivatásos állomány oktatását, képzését a kor követelményeihez kell alakítani. Jelezte: a jelenleginél pontosabb, precízebb teljesítményértékelést szeretne bevezetni, amely szervezetekre és egyénekre is kiterjedne.

Technikai fejlesztések

Szükségesek a további technikai fejlesztések – közölte –, mert amelyik ország ebben elmarad, az elmarad a közbiztonság, a rend megteremtésének lehetőségében. Emlékeztetett, hogy a BM eddig is élen járt az informatikai fejlesztésekben, és szeretné, ha ez a jövőben "hatványozottabban megjelenne". Elmondta azt is, hogy az orosz–ukrán háború rávilágított arra, mennyire fontos az informatikai rendszerek védelme; az államigazgatási szervek elleni támadások ma már részei a hadviselésnek, ezért a védekezésre a jövőben jelentős hangsúlyt kell fektetni. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy az ukrajnai háború elől – Ukrajna és Románia felől – 1,246 millió menekülő ember érkezett február 26. óta, és 117 ezer ideiglenes tartózkodási engedélyt állítottak ki nekik. Emlékeztetett rá: a menekültek ellátásában segítséget nyújtanak az egyházi és civil szervezetek.

Pintér Sándor belügyminiszter-jelölt beszél és Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a meghallgatáson. Fotó: MTI/Kovács Attila

– jelentette ki, és jelezte: biztos abban, hogy a későbbiekben is képesek megszervezni a menekülők magyarországi ellátását, az egészségügy pedig kész a sebesült katonák és civilek ellátására. Pintér Sándort kérdezték arról, hogy elkerül a tárcától a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ (Tibek) valamint minden titkosszolgálat. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy államvezetési kérdésnek tekinti ezt; a változás a kormányzati munka segítését, a gyorsabb reagálóképesség kialakítását szolgálja. Azt mondta, az átalakítás semmilyen bizonytalanságot nem fog okozni, mert nem lesz személyi változás a vezetők esetében; ezentúl is Papp Károly vezeti majd az egységeket.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Harangozó Tamás (MSZP) kérdésére, hogy miként kerül a BM-hez az oktatás és az egészségügy, Pintér Sándor felidézte: erre már korábban is volt példa. Jelezte: a tárca feladatait mindig a kor követelményeinek megfelelően kell meghatározni, és bízik benne, hogy a jelenlegi vezetők ezeknek a követelményeknek meg tudnak felelni. A miniszterjelölt jelezte: parlamenti államtitkára Rétvári Bence lesz, Papp Károly rendészeti államtitkár más beosztást fog kapni, a rendvédelmi szervek felső vezetésében pedig nem tervez személyi változtatást. A honvédelmi és rendészeti bizottság 6 igen szavazattal, 2 ellenzéki képviselő tartózkodásával támogatta Pintér Sándor belügyminiszteri kinevezését.

Rogán: a legfontosabb feladat Magyarország szuverenitásának védelme

A következő évtized legnagyobb kihívása az orosz–ukrán háború, a legfontosabb feladat pedig Magyarország szuverenitásának védelme; ennek biztosításáért a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat bevonják a kormányzati központba – mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterjelölt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén, szerdán, Budapesten. Rogán Antal meghallgatásán kiemelte, hogy a háború veszélyt jelent a fizikai, az anyagi és az energiabiztonságra is, ezért közelebb hozzák a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat a kormányzati központhoz, és világos elvárásokat is megfogalmaznak velük szemben. Mint mondta, elsődleges feladatuk Magyarország nemzeti szuverenitásának, a magyar embereknek, a gazdaságnak és az energiaellátásnak a védelme.

– mondta el a miniszterjelölt.

Varga Judit: továbbra is az EU-ban képzeli el Magyarország jövőjét a kormány

– szögezte le Varga Judit, az igazságügyi tárca vezetője, miniszterjelölt szerdán, a kinevezés előtti meghallgatásán. Az Országgyűlés európai ügyek bizottságának ülésén Varga Judit ugyanakkor kijelentette azt is, hogy az uniónak változnia kell, és ezért "határozottan és aktívan" fel fognak lépni. Hangsúlyozta: az uniós ügyek koordinálásáért felelős miniszterként, miniszterjelöltként elsődleges célja az, hogy megvédje Magyarországot, a magyar érdekeket és a magyar emberek jogait az EU-ban.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Csák János: a jövő minisztériuma lesz a kulturális és innovációs tárca

– mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszterjelölt szerdán, az Országgyűlés Népjóléti bizottsága ülésén. A miniszterjelölt kinevezését a bizottság támogatta. Csák János kinevezése előtti meghallgatásán kijelentette, hogy különleges feladat-összeállításával az új minisztérium maga is innovációnak tekinthető. A hozzá tartozó feladatokhoz szintén új felfogásban közelít, a kultúra fogalmát a lehető legtágabban értelmezi, a gyermekekre pedig úgy gondol, mint "értékvonalak kiindulópontjára", akikből szakemberek, tudósok, vállalkozók, művészek lehetnek – fejtette ki.

– fejtette ki. Hozzátette: az új tárca a magáénak vallja azokat a célokat, amelyekért az előző Orbán-kormányok 1998 óta dolgoztak. Elsőként említette ezek közül a békét és biztonságot, valamint a családhoz, nemzethez, nyugati civilizációhoz kapcsolódó kötődés megerősítését.

– tette hozzá. Csák János miniszteri munkája során a legfontosabb szempontnak az ország mozgásterét meghatározó geopolitikai és ökológiai feltételeket fogja tekinteni. Hangsúlyozta, hogy ezen keretek között kell megoldásokat találni az innovációs kihívásokra, a technológia és a vállalkozások fejlesztésére, vagyis mindenre, ami megkönnyíti az emberek életét, de semmi olyat nem támogatva, ami rombolná az értékeket. A család-, gyermek- és ifjúságpolitika továbbra is azt fogja segíteni, hogy a társadalom képes legyen önmaga fenntartására, értékei továbbadására.

– mondta.

– fogalmazott. Csák János megjegyezte, hogy az új kormányzati struktúra ma még talán szokatlannak tűnhet, de a vállalati világ tapasztalatai alapján ma már nem azok a szervezetek sikeresek, amelyek szigorúan szabott keretek, lehatárolt feladatokon dolgoznak, hanem azok, amelyek projektszerűen, másokkal együttműködve valósítják meg a céljaikat.

– mondta a miniszterjelölt.

Forrás: MTI; Fotók: Facebook, Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu; Vezető kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.