Pesti Srácok

A teljes baloldal román szeretne lenni? Ezúttal Ujhelyi vette elő a Bezzegrománia-kártyát

A teljes baloldal román szeretne lenni? Ezúttal Ujhelyi vette elő a Bezzegrománia-kártyát

Fekete-Győr András a román választásokon a helyi, magyar párt helyett egy román párt mellett kampányolt, párttársa, Nyirati Klára, bajai polgármester románul írt levelet Marosvásárhely magyar polgármesterének, Niedermüller Péter pedig a román szabadságot és demokráciát éltette a Nemzeti összetartozás napján, kifejtve: szerencsések a magyarok, akik „Trianonnak köszönhetően” a határon túl ragadtak, és most szabadok lehetnek. Ebbe az elitcsapatba érkezett most meg a szocialista megújulást a román kormányprogramtól remélő Ujhelyi István is, aki Victor Negrescuval, a Román Szociáldemokrata Párt európai parlamenti képviselőjével közös sajtótájékoztatóján közölte: Bezzegrománia ismét lekörözte hazánkat. Bár a szocialistáknak a legkisebb segítség is láthatóan létszükséglet, a román haladást éltetni Niedermüller Péter trianonosmegjegyzése után néhány nappal különösen ízléstelen dolognak számít.

Strasbourgból jelentkezett online sajtótájékoztatóval Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője, amelyen megjelent Victor Negrescu, a Román Szociáldemokrata Párt képviselője is, aki a Támogatás Romániának nevű kormányprogram részleteit ismertette a magyar nézőknek. Ujhelyi szerint a román gazdaság – amelynek deficitje már két éve is újabb Világbank-hitelek felvételére kényszerítette az országot – olyan jól prosperál, hogy érdemes lenne a „szegények védelme érdekében” követni politikájukat. Ujhelyi szerint azért érdemes követni a román példát, mert Magyarországon a háború miatt – állítása szerint – egyes termékek esetében húsz–harminc százalékos inflációt tapasztalhatnak az emberek. Igaz, a Nemzeti Bank szerint az infláció „csak” 9,5 százalékos, de ne akadjunk fenn ilyen apróságokon, hiszen Romániában szerencsére nem volt hiperinfláció, már a háború előtt. Ja, de.

Ilyen komoly szakmai előzményeket követően Ujhelyi felvezette a román szocialista programot az infláció kezelésére. Az Esély-kuponról van szó, amely havi húszezer forintot jelentene a nyugdíjasoknak, családoknak és akár a diákoknak is. Az infláció megállítására tehát a szocialisták megoldása: dobjunk pénzt a piachoz, ami tovább emeli az árnövekedést.

Victor Negrescu ezután ismertette a román példát, amelynek lényege, hogy egyszeri ötven, majd kéthavonta (!) ötven eurónak megfelelő lejt folyósítanak mindenkinek, vagyis havi tízezer forintnak megfelelő összeggel szúrják ki a lakosság szemét „inflációkezelés” címén, miközben az energiaárak egy év alatt két és félszeresükre nőttek, az inflációs ráta pedig már áprilisban meghaladta a tíz százalékot, amikor hazánkban még kilenc százalék alatt tartott ez a mutató. Ráadásul Románia energiaügyben teljes mértékig belesimult az EU irányvonalába, ennek megfelelően már most 661 forintot kell fizetni átlagosan egy liter 95-ös benzinért, a gázolaj pedig ennél is drágább. A szankciók szélesedésével ez további drágulást hozhat, ami az inflációt ugyancsak tovább pörgeti.

PestiSracok facebook image

Ujhelyi szerint azonban a fenti román példa nemcsak helyes, de követendő is. Ennek megfelelően pedig be is nyújtotta javaslatát a román kormányprogram magyarországi adaptációjára. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy a baloldal nem tud, és nem is akar elszakadni a külföldi érdekek szolgálatától, a soros megváltó pedig ezen a téren ismét Bezzegrománia lett – talán Ukrajna már kiment a divatból az ellenzéki oldalon?

https://www.facebook.com/dr.ujhelyi.istvan/videos/434156058166900/

Forrás/Fotó: Ujhelyi István Facebook-oldala

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.